Mennyit keresnek most a pedagógusok?
Komolyan érdekel a kérdés. Van különbség, az általános, közép és felsőoktatási viszonylatban? Tantárgytól is függ a fizetés?
Válaszokat köszönöm!





A besorolás a végzettségtől függ: főiskola, egyetem, doktorálás stb. (Én H -ban vagyok, egyetemi diplomával.)
Tantárgyak nem számítanak.





1, ez a közalkalmazotti bértábla, a pedagógusokra nem ez vonatkozik.
Kérdező, jelenleg közoktatásban dolgozó pedagógus bére attól függ, hogy milyen végzettséggel dolgozik (középfokú, fősuli, egyetem, doktori), ezen felül a besorolásától (gyakornok, ped1, ped2, mestertanár, kutatótanár) ill. a ledolgozott évek számától.
Jelenleg ez úgy néz ki, hogy már az egyetemet végzett pedagógus is ugyanazt a bért kapja 6 tanítási éven keresztül, a 7. tanítási évtől pedig bruttó kb. 5000 ft-tal többet még 3 évig (onnan tudom, hogy én is pont ebbe estem bele). Magyarán már egy egyetemi diplomával is 10 éven keresztül ugyanazért az alapbérért dolgozol, ami nevetséges :D jelenleg br. 260 ezer forint (nem ennyi lenne, de kiegészítik, hogy meglegyen a bérminimum) plusz 20% ágazati pótlék, ami br. 52 ezer ft, tehát br. 312 ezer ft-ot keres ma egy köznevelésben/közoktatásban dolgozó pedagógus az első minimum 10 évben (ha "csak" főiskolát végzett, akkor ez még több év).
Erre természetesen jöhetnek osztályfőnöki, munkaközösség-vezetői, veszélyességi stb. pótlékok, amelyek mértéke NEM a bérminimum, hanem az úgynevezett vetítési alap szerint számítódik, ami br. 101500 ft. Tehát ha az osztályfőnöki pótlék mondjuk 10%-os (legtöbb suliban ennyi), akkor az egy egyetemet végzett pedagógus esetében havonta 20300 ft (bruttó).
Más a helyzet a bölcsődében, ahol az ágazati pótlék tudtommal plusz br. 100 ezer ft még, ill. a szakképzésben, ahol egyéni béralku lehetséges. A felsőoktatási bértáblával nem vagyok tisztában.
A tantárgy nem számít, nyelvvizsgák száma sem számít, semmi nem számít.
Köszi mindenkinek, aki ezt a rendszert élteti!





Feleségemnek, egyetemi mesterdiplomával minősülve (tehát nem gyakornok) nettó 207.000 Ft - ő gyógypedagógus, szóval se osztályfőnöki pótlék, se egyéb szánalompénz.
Ha valaki még gyakornok vagy "csak" főiskolai diplomája van, akkor bárminimum. Azt hiszem nettó 176 ezer körül van most a bárminimum










Akkor kérek egy kis segítséget, pontosabban pontosítást. BA Edzői diplomával rendelkezek és nulla tanári pályafutással. Ugyanis edzőként dolgozok, sajnos a sportágban sem hű de magasak a bérek, de ezt megtudom úgy oldani, hogy másodállásként is folytassam. Tehát a pedagógusi ergo főállású lenne majd, ha úgy döntök.
1. Viszont akkor én jelen állás szerint melyik kategóriában tartoznék?
2. Hogy vannak ezek a pedagógus 1-2 és további dolgok, mert ezek sem tiszták.
Nagyon szépen köszönöm az eddigi válaszokat is, nagyon rendesek vagytok és sokat segítettek már így is. :)





Te gyakornok leszel :) mivel nem minősültél még, így ped 1-2 nem játszik.
Magyarul bérminimum.





Ha megvan a ledolgozott 6 éved (bárhol, bármilyen munkakörben), ped1 kategóriába kerülsz.
De most olvasom, hogy nincs ped diplomád és áltsuliba hívtak. Így csak a bérminimumra lennél jogosult, br. 260 ezer forintra.
Akkor járnál jól, ha nem lenne meg a 6 éved. Akkor ugyanis csak heti 20 órád lehet maximum.
(Ez persze kijátszható, és én összeteszem a két kezem, hogy olyan suliban dolgozom, ahol a max. óraszám feletti tanítást kifizetik.)





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!