Egy bekövetkező gazdasági válság esetén mibe érdemes fektetni?
8. én már nem tudom eldönteni, hogy ez komoly kérdés-e, vagy csak trollkodsz, de legyen, válaszolok, mert ha komoly kérdés, akkor fogalmad sincs hogyan működik a tőzsde: ha esk egy részvény árfolyama, az azt jelenti, hogy többen adják el, mint vásárolják a részvényt. Ha emelkedik egy részvény árfolyama, akkor azt jelenti, hogy többen vásárolnának, mint ahányan eladnak, ezért egymásra licitálnak a vevők, tehát emelkedik a részvény árfolyama.
Amikor egy pénzügyi válságban az emberek egy része úgy gondolja (teljesen logikusan és helyesen), hogy nem érdemes olyan cégekbe fektetni, amiknek a bevétele csökkenni fog (hiszen az emberek nem fognak vásárolni se a termékeikből annyit, se a részvényeiből), akkor többen adják el a részvényeket, mint ahányan vásárolnának. Minél kevesebb a vevő és több az eladó, annál jobban esik a részvény árfolyama. Olyan nincs, hogy nincs vevő. Ha senki nem akar venni egy cég részvényeiből, akkor az azért van, mert az emberek szerint semmit nem ér a cég. Még 1Ft-ot se, hiszen annyiért se veszik meg. Ilyen pedig csak akkor van, ha úgy gondolják az emberek, hogy a cégnek nincs jövője.
Remélem érthető. Nem azt írtam, hogy _senki_ nem vásárol részvényeket, hanem azt, hogy az emberek _többsége_ eladja a részvényeit, ezért több az eladó, kevesebb a vevő és - mint azt talán már általános iskolában is tanítják - ha valamire kevesebb a kereslet, mint a kínálat, csökken az értéke. Legyen az akár egy alma, vagy egy részvény.
10-es:
- Az első pontodra reagálva: kifejtettem, hogy miért lehet az, ha valaki egy válság alatt eladja a befektetési eszközeit. Erre hoztam fel egy példát, hogy hogy nem szabad befektetni, milyen élethelyzetben, hogy ne járjon így az ember. Nem állítottam, hogy estek a tőzsdeindexek, még jó, hogy esnek olyankor. Épp azért kell akkor "bevásárolni". Csak nem mindegy, hogy mit. Nyilván olyan részvényt érdemes venni, aminek kicsi a piaci kapitalizációja, kicsi még benne a tőke és van mögötte egy jó fundamentum a jövőre nézve (pl. megújuló energiákkal foglalkozó cégek).
- MÁP+: elsiklottál a lényeg felett. Olyan befektetési formáról beszéltem ami jobb alternatívája annak, hogy csak bankbetét formájában parkoltat valaki 2-300ezer forint vésztartalékot a számláján. Annál minden jobb, a MÁP+ pedig 3 hónap után már pluszban van akkor is, ha kamatforduló lőtt nem teljes árfolyamon (hanem 99,75%-on azt hiszem) adod el.
- Az emberek nem látnak a jövőbe, viszont a technikai analízis segít amikor "helyzet" van hogy tudd, hogy van-e még potenciál a további zuhanásban, hogy aljat ért az árfolyam és vissza fog-e pattanni onnan már. De itt sem erről szólt a meglátásom, hanem hogy akkor kell vásárolni bármilyen befektetést amikor válság van.
Egy árva szóval nem mondtam, hogy bármit is meg tudok jósolni. Az viszont tény, hogy borzalmas buborékban van majdnem minden eszköz osztály és kinéz egy egészséges korrekció minimum. Ezt az időt érdemes egy kis likviditással várni, hogy azonnal be lehessen önteni a pénzt jó helyre.
Még egyszer mondom, ez nem tudom mikor lesz, ezt egy árva mondattal sem állítottam. Lehet, hogy holnap, de az is lehet, hogy 10-15 év múlva, de fel kell erre készülni, ha az embernek van egy kis megtakarítása és likviditása, mert akár generációkra előre meg tudja változtatni a családja életét, ha jó helyre teszi a pénzt jókor. Addig is érdemes forgatni a pénzt megfelelő likviditással rendelkező formákban, hogy ne inflálódjon szét az ember pénze.
Nyilván nem itt vártam életem befektetési tanácsadását, de sosem lehet tudni, hogy honnan kap az ember ihletet.
De ezt a gyűlölet cunamit nem szerettem volna elindítani, remélem mindenki nyugi. :) További szép napot mindenkinek!
"Nyilván olyan részvényt érdemes venni, aminek kicsi a piaci kapitalizációja" Jajj... erre inkább nem írok semmit.
"pl. megújuló energiákkal foglalkozó cégek" Hogyne... nézd már meg néhány megújuló "energiákkal" foglalkozó cég részvény árfolyamának az alakulását.
"technikai analízis" ez egyre jobb... Most már tuti foglamad sincs a tőzsdéről, úgyhogy hagylak is, hiszen szerinted te mindent tudsz, én ezen már javítani nem tudok.
10-es
Tudom mit csinálok. A Tesla részvényeimet még emelni is akarom. Most igen lent van és valóban, annyi, mint tavaly volt, de mi van akkor? Nem 1-2 évben gondolkodom, hanem hosszú távon. A Tesla nemcsak autókat csinál. Ha még mindig itt tartasz, akkor nagyon nem ismered a céget. Nyilván nem látod, hogy mit fog kihozni a jövőben ebből.
Bitcoin is vacak most. Megnézted mennyi ért pár évvel ezelőtt és mennyit ér ma? Honnan tudod, hogy mikor fog felmenni vagy még lejjebb? Senki sem tudja, én sem. Több crypto-m van és egyelőre pozitívban vagyok, de ráéreztél, pont nem a Bitcoin miatt. Ez egy befektetés, ami többféleképpen is elsülhet, de hosszú távon olynba tettem be pénzt, aminek van jövője. Nem jelene, hanem jövője! Mert az lesz a lényeg, hogy mit fog érni később. Vádolhatsz, hogy nem értek hozzá és tényleg nincs benne nagy tapasztalatom, de neked se, aki eleve megmondja, hogy mit tettem rosszul. Én rendszeresen utána olvasok, híreket hallgatok, videókat nézek arról, hogy mi történik ezen a tájon. Nem kell, hogy higgyek mindenben, mert mindenki mást mond és már azt is tudom, hogy a fele sem igaz, de én elégedett vagyok a másik felével. Nekem az lesz a lényeg, hogy mennyit fog érni 10-15 év múlva, nem az, hogy mennyit idén karácsonykor. Az csak egy szám, ami alapján lehet kalkulálni hozzávetőlegesen, hogy pl 1-2 év múlva mennyi lehet, ha ugyanilyen ütemben fektetek be. Ezek a dolgok pár éve léteznek, az egész csak gyerekcipőben jár még mindig. A részvény és tőzsde is azoknak való, akik szeretnek kockáztatni. Erről szól az egész. Ha ott vagy nagyot nyerhetsz és nagyot bukhatsz. Ha kicsit járatosabb vagy, akkor nem ész nélkül veszel dolgokat és nem szegény ember módjára "gazdagodjunk meg hamar" elven, mert az az esetek többségében kudarccal fog végződni.
Én az egészet mindig egy cseresznyefa felneveléséhez hasonlítom. Az első év végén semmi nem fog történni, kis virágzás, talán lesz rajta egy-két szem, ami ehetetlen. Az 5. évben már találsz rajta egy kis kosárral, amikor pedig 15 éves lesz, mázsaszámra szedegetheted róla a gyümölcsöt. A munka mindig ugyanaz lesz, locsolni kell, kicsit gondozni, de alapvetően nő majd magától. Ha van is egy-két év, amikor egy kicsit vacak a termés, akkor is a következő évben több lesz rajta. Ha valami baj van és levágod az egyik ágát akkor, amikor még fiatal (eladod a részvényt/cryptot, mert leesett az ára), akkor tudnod kell, hogy a későbbi hasznodnak is búcsút inthetsz. Ha ezt a képet/felfogást tekintem a célomnak, akkor köszönöm, én jó úton haladok. Kár zsörtölődnöd azon, hogy én milyen tőzsdei analfabéta vagyok. Az én pénzem, az én bajom (vagy az én szerencsém).
Te első hülye vagy ?!?!
Inkább aranyba és részvényre valamint ingatlanba TE !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!