Amikor valaki azt mondja, hogy Nyugat-Európában jó a segélyezés az konkrétan mire gondol?
Így van. Én nyaranta pár éve Angliában dolgozom idénymunkán, de a fél cég magyarokból áll, akik állandósként élnek kint Angliában. Ők mesélik, hogy pl a sokgyerekes cigány/muszlim/akármilyen családok pl saját házat kapnak az államtól ahol lakhatnak, meg gyakorlatilag annyi vagy még kicsivel több segélyt is, mint amit meg lehet keresni egy átlagosan jó munkás fizetéssel.
Ez mellé még koldulnak és/vagy bűnöznek és középosztálybeli vagy afeletti szinten élnek belőle. A 2007-ben EU-hoz csatlakozott Románia és Bulgária polgárai 2012-től léphettek be engedély nélkül Anglia területére és annyira elege lett az angoloknak a pár év alatt a százezres, milliós számban érkező, a rendszeren, az országukon élősködő román cigányokból, hogy ez is benne volt abban, hogy a Brexit meg lett szavazva 2016-ban. (Nyilván nem ez volt az egyetlen oka, de benne volt, csak persze erről a médiában nem beszélnek.)
Az angol szociális ellátórendszer angol embereknek lett eredetileg kitalálva (márminthogy még akkor lett kitalálva amikor még nem élt ennyi bevándorló az országban) és emiatt nagyon bőkezű, mert eszébe sem jutott volna az angoloknak, hogy tömegével ilyen életmódot éljenek, mint a hozzájuk érkező rengeteg bevándorló, akik viszont ezeket kihasználják.
25/F
2. Ja igen, ez is vicces, hogy most 2 hónap (8 hét) munkával kerestem bruttó 5000 fontot (vagyis 2 millió forintot), de Angliában sávos jövedelemadó van amilyen Magyarországon is volt kb 2011-ig, és évi 12 000 font jövedelem alatt 0% az SZJA.
Magyarul az 5000 font bruttómból kézhez kaptam 4500 fontot (1,8 millió forintot), mert csak pár száz fontot vontak le eü járulékra és még a munkáltatóm pár százat a szállás költségeire amit biztosított.
Magyarországon kit nevezünk szegénynek? Akinek hónap végén alig jut ételre való, nyaralásról csak álmodhat, villanyra vagy gyógyszerre költ. Az itteni szegénység valamivel jobban él. Az éhezés az ismeretlen fogalom, autó, néha nyaralás, karácsonyra laptop a gyerekeknek. Szóval mást jelent szegénynek lenni itt Angliában.
Amikor a magyarok kijönnek és segélyen jól élnek, az csak magyar színvonalon jó élet. Nem leszel a középosztály tagja Angliában segélyből, viszont az életminőséged nem is annyira rossz mint a magyar szegényeké és ez sokaknak elég. Sok angolnak is, mert lusták elmenni dolgozni és egy dohos ház, 10 éves kocsi, olcsó kajálda megfelelő nekik. Én nem laknék így. Alkoholista meg dropkereskerő szomszédokkal. Inkább dolgozok a szakmámban és van lehetőségem egy valóban középosztálybeli szintre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!