Csak én érzem hiábavalónak a befektetéseket?
Ha a fix hozamú befektetést választom, amivel gyakorlatilag 0 kockázatot vállalok, annak a hozama alig (vagy semennyire sem) haladja meg az infláció mértékét. Tehát lekötöm a pénzem 5 évre azért, hogy majd fél évtized múlva megközelítőleg ugyanakkora értéket képviseljen a pénzem.
Ha részvénybe fektetem egy óvatos stratégia mentén, akkor is maximum alulról súrolnám a 10%-os hozamot. Ennek összege 5 millió forintnál - ami szerintem nem kis mennyiség - egy viszonylag jól fizető munkahelyen, egy közepes pozícióban az éves prémiummal megegyező összeg. És nem fogok minden évben 10%-ot elérni, sőt, az egyik legkockázatosabb befektetés részvénybe tenni a pénzt. Értem én, hogy ezek az apró százalékok százmillióknál nagy összegnek számítanak, viszont aki összeszedett már 100 milliót, annak ez nem lesz egy nagy összeg.
Csak én érzem azt, hogy hiábavaló befektetni a pénzt, hacsak nem tudod a tuti dolgot, amivel 20% fölötti hozamokat érhetsz el? Mi értelme van annak, hogy 10 év alatt összeszedek x összeget, amit nem látok megint 10 évig, és ennek a 20 évnek az az eredménye, hogy az akkori 2-3 havi fizetésemet visszakapom hozamként?
Azt nem írod, hogy ezek a hozamokat milyen idptávra érted. Évi 10%ot azért nem mondanám rossznak. Ha 10év alatt megduplázod a pénzedet, az neked rossz? Vagy 20év alatt? Nem kell 100millió hozzá. Nem tartanád jó befektetésnek azt, ha ma befektetsz 5 milliót és 20év múlva ez az 5 millió nem 5 lesz, hanem 10? Értem én, hogy nem hatalmas összeg, de azért ha most hozzádvágna valaki 5 milliót, akkor azt mondanád, hogy "ahh, nem kell, ez semmi"?
"Mi értelme van annak, hogy 10 év alatt összeszedek x összeget, amit nem látok megint 10 évig" - ha az neked rossz, hogy nem látod azt az összeget, hányzik, szükséged lenne rá, akkor valóban nem neked való. Az emberek befektetni azért szoktak, hogy hosszú távon legyen hasznuk. Pl. nyugdíjra, ház vásárlásra, akármire. Ezek nem 1-2 év alatt vannak meg.
Pontosan, feleslegesek. Nagy pénzt (100 milliót) összeszedni nem 5 millió évi 10%-ából kell, hanem munkából, vállalkozásból, ahol van mondjuk 5000Ft -os óradíjad. Kinek van ennyi? Nálunk a klímák darabját 50e Ft-ért szerelték be. 3 óra/db beszerelés. Ez barátok közt is bruttó 16 666 Ft óradíj.
PErsze ez kockázatos mert tanulni kell ami alapból sok pénz, vállalkozás kell, gépek, autó, stb ami alsó hangon több millió forint befektetés kezdésnek..aztán marketing, hogy tudjanak rólad az emberek, rengeteg ajánlat készítés amiből nem lesz megrendelés, stb.
0 kockázatot akarsz vállalni akkor ne is álmodj évi 50-10 milliókról.
Ezek a befektetések arra jó, hogy ne inflálódjon el a pénzed. Vagyon növelésére nem jók.
Pénzügyi termékkel, kockázatmentesen az kb nem befektetés.
Ennyi erővel épp a múltkor írt az egyik kérdező, hogy állampapírral 1 milliója hozott 16.000 Ft-ot.
Egy ablakcsere , fűtéskorszerűsítés kevesebbe van egymilliótól, de több a vonatkozó időszak alatti költségmegtakarítása ettől, amit "hozamként" realizálhatsz kötöttségek nélkül.
Megfelelő kompetenciával lehet befektetésekből is élni elég jól, viszonylag kockázatmentesen is. Csak nem az elején kell kiszedned a hozamot, hanem folyamatosan visszaforgatva, pár év alatt tőkésítve azt, a portfolioba kaialkított magasabb tőke hozamaiból és főként diverzifikálva a befeketetéseket. /pl. Vállalkozás/ingatlan/értékpapír/Deviza, stb./
Ebből a első kettő olyan, folyamatosan fejleszthető befektetés, amivel a saját tőke érték mellett a vagyonod és közvetve pedig a csökkenő költségszintel, avgy növekvő bevétellel a havi megtakarításod is növekszik amit tudsz pakolni oda ahová szeretnéd, akár kisebb hozamra, kisebb kockázatra is, hogy a megtakarításod, vagy vagyonod meg is maradjon és ne kelljen hozzányúlnod. Utóbbi kettőbe meg belefér, az állammapapír, meg a spekulációs ügyletek is akár. De azokkal indítani , kb a sehova nem jutás útja lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!