Jár-e még gyerektartás ugy, hogy 16 éves vagyok és már nem járok iskolába?
Első nem írta jól.
18 éves korig jár alanyi jogon. Utána ha érdemtelen rá, akkor már nem jár a rokontartás (gyerektartás) Érdemtelenség az is, ha a gyerek nem folytatja a tanulmányait.
" Amennyiben a gyermek nem végezte rendesen tanulmányait, vagy nem tartotta velünk, mint különélő szülővel a kapcsolatot, és ez okból érdemtelenné vált, abban az esetben nem vagyunk kötelesek a tartásra.
Tehát, ha bizonyítani tudjuk, hogy a gyermek kimaradt az egyetemről, főiskoláról, vagy az OKJ-s tanfolyamról, akkor mentesülhetünk a tartási kötelezettség alól. Ehhez az szükséges, hogy tudomást szerezzünk a gyermek tanulmányainak állapotáról. A Ptk. kimondja, hogy a továbbtanuló gyermek képzését, tanulmányait biztosító intézmény a tartásdíj fizetésére kötelezett szülőt – kérelmére – köteles tájékoztatni a tanulmányok végzésének fennállásáról vagy megszűnéséről. Azaz, ha elbizonytalanodtunk abban, hogy van-e „értelme” az efféle tartásdíjnak, mert erős a gyanúnk, hogy gyermekünk már nem tanul, titokban munkába állt stb., ilyenkor érdemes utánakérdezni az adott oktatási intézménynél."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!