Kinek mi a véleménye az Erste Bankról?
Privát kérdésedre a válasz.
ha van netbankod, akkor azon próbáld meg kikeresni a számlatörténetnél, hogy mire vontak le, meg lehet, hogy csak később lesz lekönyvelve.
Elég sok olyan sztorit hallok, hogy csak jóval később kerül levonásra, lekönyvelésre a tétel
Kb. egy évvel ezelőttig jó volt.
Akkor valamiért a megszokott VISA kártyám helyett küldtek Maestrot minden magyarázat nélkül, amit kb. a hajamra kenhettem, egy hétig próbáltam használni, egyszer se tudtam vele fizetni, mert nem fogadták el. Bementem, hogy szeretnék akkor más kártyát, Visát vagy Mastercardot, nekem mindegy, csak ne ezt a valamit. Oké, ügyintézés - kiemelném, hogy az ügyintézés során egy űrlapra fel kellett írnom a tartózkodási helyem, hogy mi a jelenlegi levelezési címem, ÉS emellett az ügyintéző hölgy elkérte a lakcímkártyámat is, arról másolta az adatokat.
A kártyát kipostázták tőlem 70 km-re, a szüleim szomszédjának. Ráadásul 2 db teljesen különálló kártyát kaptam, két külön borítékban. (Azon, hogy a nevemet is elírták a címzésben, már nem lepődök meg, hivatalos szervnek még soha életemben nem sikerült eltalálnia a nevemet levélen, már megszoktam)
Utána nem tudtam sehogy aktiválni, csak személyesen (hosszú sorbanállás után).
Utána nem tudtam készpénzt rakni rá az atm-nél, kért egy nyilatkozatot. Oké, bementem a bankba, hosszú sorbanállás után elintéztük, aláírtam.
Utána egy hónapig működött kb, azután újra kérte a nyilatkozatot, aláírtam hosszú sorbanállás után.
Utána megint egy hónap eltelt, és azóta megint kéri a nyilatkozatot, többször nem megyek már be, nincs időm havonta egy fél napot bent ülni, szóval ez lóg a levegőben.
Pedig nagyon szerettem, de amit az elmúlt egy évben produkálnak, az elmebaj. Azóta is hálás vagyok, hogy a szüleim szomszédja normális volt, és nem kezdte használni a kártyámat, vagy csak nem dobta ki....
Nekem lakástakarékom van náluk.
Amint lejár már szüntetem is meg a bankszámlát.
Szerencsére már csak pár hónap. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!