Mire jó, ha egy 14 évesnek van pénze?
14 évesen az emberek már középiskolába kezdenek járni, sokszor másik városba. A felnőtté válás útján ebben a korban indulnak el.
Ugyanazt akartam írni, amit a 4-es.
Nekem anno emlékszem, valami kis takarékkönyves "számlám" már korábban is volt, ha elérted a nemtudommennyi pénzt, adtak matricát, plüsst, ilyeneket. Aztán 14 évesen lett bankszámlám. A kártyát nem használtam soha, még akkoriban nem is nagyon volt kártyás fizetés, az internetrő meg csak épphogy hallottuk, hogy létezik. De ha összegyűlt néha pár ezer fonrint, azt lelkesen betettem mindig. Menet közben szépen megtanultam, hogy pénzt betenni csak a saját bankomban tudok, hogy a befizetés nem ugyanaz, mint az átutalás. Olyan dolgokat, amiket sokat felnőtt fejjel nem tanultak még meg. Szerintem jó az, ha lát ilyent a gyerek. Nyilván nem úgy, hogy toljuk rá a tízezreket hetente, és az én pénzemet költi orrba-szájba a gyerek, mert milyen menő, hogy a mekiben azzal fizet. Nem, a saját kis pénzét tartsa ott és ennyi, 14 évesen szerintem nincs még többre szükség.
Én is 14 voltam, amikor nyitottuk nekem a számlát. A takarékbetétből átkerült egy junior számlára a gondosan őrizgetett és gyűjtögetett kis pénzem. Szerintem sosem használtam a kártyát, pedig nyilván volt hozzá.
Idő közben megtanultam hogy kell pénzt felvenni, vagy betenni, hogy nem lesz mindig ingyenes a számlavezetés, ahogy fizetni kell az sms szolgáltatásért is, stb.
Szerintem nincs ezzel baj alapvetően, ha normális szülői példa és nevelés van mögötte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!