Ez mit jelent pontosan (diákhitel cafetériaként)?
Nem értem. Ha cafetériaként kapom meg, akkor az ugyanúgy bekell fizetnem mintha pénzt kapnék. Gondolom ha ennyivel több cafetériát kapok, akkor annyival több fizetést. Mert miért is fizetne a munkáltató többet mint eddig?
Miért kedvező? És mit jelent jelen esetben, hogy adómentes?
Egyébként nem vagyok hülye, de az adózásról fogalmam sincs, azt a munkáltatóm intézi, egy komoly cégnél dolgozok, de az már a bérszámfejtők és a könyvelők dolga. Én azt tudom, hogy mennyit kapok.
26 F
A cafeteria a béren kívüli juttatások gyűjtőneve. Ezt azért adja a munkáltató, mert azt kisebb adóteherrel tudja biztosítan ia munkavállaló számára, mint a munkabért. Például ha nettó 20 ezer forint fizetésemelést akar neked adni, az neki kb 40 ezer forintba kerül havonta. Esszel szemben ha a diákhiteled törlesztésébe szeretne besegíteni 20 ezer forinttal, akkor az neki 20 ezer forintba kerül - mivel az adott cafeteria elem, mint ahogy a fenti weboldal is mutatja, adómentes.
Vagyis a cafeteria általában azért jó a munkáltatónak, mert úgy tud neked juttatást adni, hogy az neki kevesebbe kerül, mintha készpénzt adna. Neked meg azért jó, mert kapsz valamit.
És hogy "miért is fizetne a munkáltató többet mint eddig?": Gondolom nem fog neked személy szerint többet fizetni, az valóban a fizetésed emelése lenne. Viszont vannak cégek, ahol megmondják, hogy havonta X ezer forint cafeteriát adnak, amit aztán te arra hazsnálsz fel, amire szeretnéd: kérheted Erzsébet-utalványként, SZÉP kártyára. Ha neked lenne ilyen lehetőséged, akkor megmondhatnád, hogy a cafeteriát a diákhitel tölesztésként kéred.
A cafeteria a béren kívüli juttatások gyűjtőneve
Nem. A cafeteria a béren kívül adható juttatások gyűjtőneve. Ez utóbbi nem azonos a béren kívüli juttatással.
Béren kívüli juttatás kizárólag a kp es a szép. Emellett adhatók még adómentes illetve egyes meghatározott juttatások.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!