Takarékszövetkezet és bankkártya?
Most nyitottam életemben először lakossági folyószámlát takarékszövetkezetben, adtak egy sor szerződést, egy papírt amit majd oda kell adnom a cégnek, illetve egy kis kártyát amin rajta van a bankszámlaszámom, meg azt mondta a hölgy hogy ezzel könnyebb lesz az ügyintézés ha legközelebb megyek. Viszont bankkártyáról szó sem esett? Vagy ezt nekem kell külön megigényelnem? Mert így pl. hogy jutok készpénzhez ha kéne?
Tudom, hogy ez sok embernek tök egyértelmű, de még egyszer mondom nekem életemben most először van saját folyószámlám, eddig kb. annyi közöm volt a pénzforgalomhoz, mint tyúknak az ABC-hez.
Azóta már nyilván túl vagy rajta, de ha bárki másnak segítség:
Bankkártyát is igényelni kell, ha szeretnéd, hogy legyen.
Szerintem természetesnek kellene lennie, hogy a banki munkatárs rákérdez.
De ettől függetlenül nem hibázott, hiszen kártyát csak akkor bocsáthatnak ki a részedre, ha a pénzintézettel szerződést kötsz róla.
Ha bemész, nagyon gyorsan elkészítik a szükséges papírokat, utána 1-2 hét múlva kész lesz a kártya.
Nem értelek és másokat sem akik csak annyit írnak, hogy takarékszövetkezet.
Ahogy a kereskedelmi bankokat meg szokás nevezni ha valaki kérdez valamit, úgy a takszövöket is meg kell.
Nem mindegy, hogy Kelet Takarék vagy Pátria Takarék vagy Füzes Takarék és így tovább...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!