KHR lista, avagy BAR lista?
Sziasztok. Hozzáértő emberek válaszaira lennék elsősorban kíváncsi. Sajnos néhány évvel ezelőtt a család anyagi helyzete összeomlott! Jól ment az élet, és rossz döntések folyamata következtében hitel felvételére adtuk a fejünket. Ez sem volt baj sokáig, azonban az anyagi összeomlást követően nem tudtuk fizetni. Több hitel van a családban, számszerint 4 . Ebből három hitel egyenként már csak 400 ezer forint körüli, a harmadik nagy hitel viszont 2 millio felett van. Ezt a nagy hitelt már újra fizetjük, nem történt a bankkal szerződés bontás, az eleve megadott törlesztő részlettel fizetjuk újra. 40ezer forint már csak az elmaradás, amit jövőhónapban nullázunk, és azzal utolértük magunkat. Az anyagi helyzet majdnem tökéletesen helyreállt, ezáltal a három kisebb összegű hitelt ki fogom tudni fizetni egyösszegben hamarosan, a 2milliósat pedig törlesztem úgy, ahogyan azt kell.
A kisebb hitelekkel szerződésbontás is történt régebben, már a NAV kezében van az ügy, átvette a behajtó szerepét. A kérdésem az lenne : ha kifizettem mindent, és fizetem a fennmaradó hitelem normálisan ( mivel ott szerződésbontás nem történt ) , mikor kerülök le a KHR- listáról, a tartozások rendezése után ? Előre is köszönöm a segítőkész válaszokat! Mindenkienk Boldog Új Évet Kívánok!
2011. évi CXXII. törvény
II. A KHR-BEN TÖRTÉNŐ ADATKEZELÉS SZABÁLYAI
8,9. paragrafus
A bank mindent lát, ha felmegy a rendszerre (tehát ez nem egy tiltólista, hanem egy információs tábla) látja a hiteleidet felsorolva, státusszal és összeggel.
Ha kifizetsz mindent, akkor azok törlődnek(a "rossz " státuszból), látni lehet őket, és azt is, hogy törlesztve vannak a bank sem foglalkozik velük(legalábbis esetleg csak rontja az adósminősítést ritkán "K.O" azaz tesz azonnal hitel képtelenné), a fennmaradó hitel csak törlesztés után lesz törölve.
Azt javaslom, hogy menj be a bankodba, kérj egy "teljes KHR lekérdezést". Ez egy évben egyszer díjmentes.
Ezen a listán látni fogod, milyen típusú hiteleid vannak, melyik bankból vetted fel őket, mikor, mekkora összeget, mennyi a havi részlet, mennyi a fennálló tartozás, az is látszik, ha van elmaradás, és azt is látható, van-e olyan tétel, amivel negatív tartalmú, tehát mulasztásos tétel.
Mindaddig aktív a mulasztás státusza, amíg az elmaradás több, mint a mindenkori minimálbér és több, mint 3 hónapja fennáll a mulasztás. Az is látható, ha átkerülsz passzív státuszba. Az átkerüléstől számítva egy év múlva kerülhetsz le a negatív listáról.
Kedves Kérdező!
Azon kevesek egyike vagy, aki belátja, hogy Ő MAGA hozott rossz döntéseket, nem hárítja, hanem vállalja a felelősséget, nem bűnbakokat keres. Ez igencsak ritka és dicséretes erény ma, amit meg kell becsülni.
A KHR listáról már mindent leírtak az előttem szólók, remélem, mihamarabb rendeződik a helyzeted!
Boldog, hitelmentes újévet kívánok az egész családnak!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!