Ti elbankolnátok a K&H Banktól?
Sziasztok.
Ezt a kérdést kizárólag K&H-s ügyfelek miatt nyitottam.
Amint észrevettétek, a K&H nem sieti el a deviza alapú hitelek elszámolását. Tehát az ügyfelei elégedettsége nem érdekli őket.
Arra jutottam ha pár száz ember kizárólag emiatt bankot váltana, talán észbe kapnának. Ti elbankolnátok emiatt?
Félre értitek. Nem vagyok devizahitel csődös. :)
Egyébként kiváncsiságból felhívtam a bankot. A központot, nem az erre szakosodott vonalat. A hölgyike elmondta hogy fellebeztek már megint, emiatt a lakáshitelesek előreláthatóan május folyamán kapják meg. Nem május 5.-ig, hanem május folyamán. Emiatt azt hiszem érthető a felháborodás. De mielött bárki megvádolna más bármivel, előtte informálódjon, ha már okosnak és műveltnek tartja magát.
Én is ügyfél vagyok.
Nem vagyok kiakadva, mert betartják a JOGSZABÁLYBAN előírt határidőket.
Ezzel semmi gond nincs, majd április 30-a után lennék morcos, ha... de erre valószínűleg nem kerül sor.
Egy másik bankban dolgozom és bizony látom, hogy mi meló, egyeztetés, mennyi hibalehetőség adódik ezzel az egész forintosítással- szóval a dátumon való rugózás helyett vagy mellett abba is érdemes belegondolni, hogy talán kisebb hiba%-kal lehet lefuttatni a teljes állományukra a forintosításra fejlesztett dolgokat, hibákat keresni, tesztelni- bizony az egyik legnagyobb hazai bankról beszélünk.
Egyébként nem váltanék.
Nemcsak a hitelem miatt, hanem mert én szerencsésen benne ragadtam a ZÉRÓ számlacsomagban, amiben nincs utalási és tranzakciós díj, 4 kp felvétel ingyenes, a havi számlavezetési díjamat elvonják, majd jóvá is írják stb.- ennél jobb ajánlat nincs a piacon, a hitelt is igen kedvező feltételekkel vettem fel.
Ennek okán ezért én tudok türelemmel várni még 1-2 hetet- egyébént meg ha hiteled van, akkor pénzt úgysem kapsz vissza kp-ban, hanem a fennálló tartozásod ezáltal esetleg a törlesztőrészleted és/vagy futamindőd módosulhat, így nem értem a türelmetlenséget :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!