Betörlesztenél most 2milliót vagy várnál?
Az a baj, hogy nem a felvett tőke (hitel) törlesztésénél írják jóvá, hanem a futamidő hosszára kiszámított kamat összegéből, tehát a felvett hitel továbbra is kamatozik. Legjobb esetben is azt mondják, hogy ne változzon ezáltal a havi törlesztőd, hanem újraszámolják és a futamidőt annyival rövidebb időre határozzák meg. Csakhogy ennek újraszámolását már szinte lehetetlen le-ellenőrizni is.
Tekintettel arra, hogy jelenleg ezen a téren szinte naponta változ a helyzet a kormány döntései alapján, én a helyedben most valami olyan helyre tenném, ahonnan biztosan vissza is kapom, és egy kicsit kivárnék a döntéssel.
Másrészt éppen a naponta változó helyzet (és árfolyam) miatt biztosat mondani senki nem tud, szerintem erre a kérdésre tuti választ nem fogsz kapni, vagy legalábbis nem itt.
Első válaszoló, ne viccelj már.
A törlesztés tőketörlesztés, nem kamattörlesztés (szép is lenne, ha előtörlesztésnél a kamatot törlesztenéd :).
A svájci frank mozgást nem lehet kiszámolni.
Köszi szépen.
Valójában nem tuti válaszra várok, azaz megoldásra, hanem inkább úgymond "közvéleménykutatásként" tettem fel a kérdést. Tanácstalanok vagyunk, pláne nem is egy vélemény felé húzunk a férjemmel. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok, hogy más hogyan döntene.
Bár én úgy tudom, hogy lehet azt is választani, hogy csökkenjen a futamidő, és azt is, hogy a törlesztés csökkenjen. Legalábbis legutóbb még ez volt mikor kérdeztük a bankban.
Én inkább várnék, mivel a 2 millió úgysem segít sokat.
Ha vissza tudnám fizetni az egészet, akkor viszont szerintem meglépném.
Én is úgy gondolom, ahogy a 21.05-ös válaszoló. Épp erre próbálom rávenni a férjem. Viszont ő pedig úgy gondolja, ahogy az előtte író. Azt mondja, hogy ez úgysem segítene sokat. Nem tudom meggyőzni, hogy a "nyert" törlesztővel többet tudnánk megtakarítani, és az már nem a banknak menne, hanem nekünk, később pedig már az is a tőkébe törlesztődne.
Ezért tettem fel a kérdést. Kíváncsi voltam/vagyok, hogy mások szerint melyik a logikusabb megoldás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!