Valakinek van valamilyen ötlete ilyenkor mi a teendő?
Sajnos igen, bevett szokás, hogy így veszik el az emberek házait és így szereznek a kormány belsős tagjaik maguknak ingatlant. Van ahol ilyen fél-1 milliós összegért is kiírják már a házakat árverésre, és a végén megkapod a különbözetet.
Ha szép a ház és nem is lett nagyon túlbecsülve az ára (sőt, ha nagyon alacson az szándékos lehet), akkor megnyugodhatsz, mert nem fogják árverezni. Még azelőtt, hogy nyilvánosan kikerüljön az árverések közé, egy belsős ember addigra már megveszi.
Minden amit látsz az árverési oldalakon, az mind le van szűrve, és csak azok kerülnek ki, amik nem kellettek a feljebb lévő embereknek.
Mégis miféle hitel volt ez? Mostani kalkulációval, a mai brutális kamatok mellett 10 milliós hitel havi törlesztője 20 évre havi 100 ezer, vagy 7 évre havi 200.
Hadd találjam ki: változó kamatra lett felvéve a hitel, mert "úgy olcsóbb volt" és ki lett maxolva a JTM, igaz?
Most már nemigen tehetsz semmit, korábban kellett volna egyezkedni a bankkal, még mielőtt végrehajtóhoz kerül, mert akkor át lehetett volna ütemezni a futamidőt, vagy hasonló.
1. Ha költözni kell akkor már csak el innen.
2. Nevetségesen olcsón akarják eladni. 4 hálószoba, udar,kert,virágos kert stb... családi ház 7 millióért. A környéken fele ekkora házért 20 milliót kérnek. De már közelebbi városokban az 1; 1.5 szobás panelek is 10 milliónál kezdődnek.
3. A hitelt felvétel tényleg el lett baszva úgy ahogy csak lehet. A kamat mellett már több mint 10 végrehajtó kezén át ment és ki tudja hagynál fog megállni.
A kérdésem inkább a felé húz,hogy tényleg legálisan kilakoltathatnak-e. Fizettünk folyamatosan. Amikor megtudtuk, hogy már másnál van az "ügy" tuduk, hogy növekedés várható. Azonban egészen 2 héttel ezelőttig abban a tudatban voltunk, hogy nem szándékoznak semmit sem csinálni amíg fizetünk. Utoljára amikor felhivtak, hogy már megint más lett a végrehajtó megbeszéltük, hogy kb. mennyit kell havonta fizetni és " semmi baj nem érhet minket." Nem akarják eladni a házat mivel rendszeresen fizetünk.
A kérdés inkább a felé szeretett volna hajlani, hogy ha megegyeztünk, hogy nem akarják a házat, rá pár hétre tényleg minden szó nélkül cselekedhetnek-e mást. Nem hivtak, nem kerestek azzal kapcsolatban, hogy tudunk-e többet fizetni vagy hogy esetleg tudunk-e valami más megoldast keresni. Itt ezzel van a legnagyobb probléma:\
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!