Magyar Prémium Állampapírba vagy Prémium Magyar Euró Állampapírba érdemesebb lekötni a pénzem? Mit gondoltok, 5 éves futamidővel melyikkel járnék jobban?
Ez mindig attól függ, milyen árucikkeknek az értékét nézed.
A forintromlás is nagyban benne van ebben, akinek euróban vagy dollárban volt megtakarítása, az jól járt.
A kérdés inkább az, mikor normalizálódhat a helyzet, a sokkhatásoknak mikor lesz vége, valamint megfogják -e a forint gyengülését a következő évekre. Ha véget ér az ukrajnai háború (ki tudja, mikor), mennyire rendeződnek vissza a dolgok (a szankciók valószínűleg megmaradnak, ugyanakkor ezeket a piac már valószínűleg beárazta, és, ha nem lesznek újabb szankciók, annak nyugtató hatása lesz, illetve az ukrajnai gabona és egyéb exportok helyreállása is sokat segítene), a hivatalosan mért infláció és az állampapír kamatok utolérik -e a tényleges gyengülést pár éves időtávon. A kamatemelésnek és a szigorításoknak milyen hatása lesz a tőzsdékre.
Elég sok változó van, amit most nem tudunk.
Nekem is van részvényem, forint és euró állampapírom, kriptodevizáim. De, hogy most mikor és mit kellene venni, azt nem tudom. Én is tervezek még s&p500-at venni, de egyelőre kivárok. Az is lehet, a FED nagyobb kamatemeléseket kell, hogy majd végrehajtson, mint amit most a piac beárazott, és akkor további esésre lehet számítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!