Hogyan tudok így hitelt felvenni autóra? (bővebben lent)
23 éves vagyok, autót szeretnék venni. 3 éve dolgozok egy iskolában, most szeptemberben kezdem a 4-ik évemet. Annyi a probléma, hogy minden évben eddig szeptembertől júniusig kaptam szerződést, ez most is így lesz. Tehát az egy év folyamatos munkaviszonyom nincs meg. A másik az, hogy 71500Ft volt eddig a fizetésem, most talán megkapom a 89500Ft bruttó fizetést. Szüleimmel élek, kiadásaim jóformán csak annyi, hogy kifizetem a telefonszámlámat, meg esetleg a szülőknek adok pénzt. Olyan hitelt szeretnék, hogy havi 16-17 ezer forintot kelljen fizetnem havonta. 20% önerőre megvan a pénz, plusz átíratás, valamint bankszámlára kapom a pénzt. Ja és egy 1.6-os Opel Astra G-t szeretnék, olyan 800000Ft környékén.
Előre is köszönöm a válaszokat
Határozott idejű munkaviszonyra úgy lehet hitelt kapni, ha a munkáltató kiad egy nyilatkozatot, mely szerint továbbra is foglalkoztatni kívánja a munkavállalót a szerződés lejárta után és az is előny, hogy már többször meghosszabbították a szerződésedet.
Sajnos még így is elutasításra kerülhet a hitelkérelmed, mert együttesen vizsgálja a kockázati tényezőket az összes bank, nálad pedig több gyenge pont is van.
Fiatal életkor
Alacsony nettó bér
határozott idejű munkaviszony
vagyontalanság
egy hiteltanácsadó
Milyen Autóra vehető fel autó vásárlási hitel?
Az Autóhitelt vehet fel minden olyan használt, közúti forgalomba vonható személygépjárműre
* a hitel fedezetéül a magánszemélytől, illetve az ország bármely hivatalos márkakereskedőjénél és használt autó kereskedőjénél kiválasztott,
* olyan gépjármű szolgálhat, amely a szerződés megkötésekor nem idősebb 12 évesnél és a futamidő végén 15 évesnél
* CASCO biztosításba vonható és rendelkezik érvényes forgalmi engedéllyel,
* A, B, és C” minősítésű eredetiség igazolással.
Az Autóhitel vásárlás-ra igényelhető:
* 18. életévüket betöltött, cselekvőképes, magyar állampolgárságú,
* állandó lakcímmel rendelkező magánszemélyek
* vagy magyar vállalkozói igazolvánnyal is rendelkező egyéni vállalkozók,
* valamint legalább egy éve Magyarországon bejegyzett, többségi magyar tulajdonban lévő vállalkozások számára nyújtjuk.
Az autó vásárlási hitel igényléséhez szükséges feltételek, dokumentumok!
Autóhitel feltételek:
- 25% önerővel rendelkezik a hitelfelvételhez
- 12 – 120 hónapig terjedő futamidő
Az autóvásárlási hitelhez szükséges dokumentumok:
Magánszemélyeknek:
* érvényes személyi igazolvány és az állandó lakcímet tartalmazó lakcímkártya
* érvényes vezetői engedély
* az állandó lakcímre telepített vonalas telefonszám, vagy egy állandó elérhetőségű mobil telefonszám megadása
* 30 napnál nem régebbi villany számla
* adóazonosító jel
Autót akkor vegyél, ha összegyűlt rá a pénzed. Addig járj gyalog, busszal, vonattal.
Ha 3 éven keresztül félretetted volna azt a havi 17 ezret, amit most törlesztésre szánsz, majdnem meglenne a kocsi ára. Hol van ez a pénz? Ha eddig nem tudtál takarékoskodni, most miért tudnál hitelt fizetni?
Az autó ugyanis luxus annak, aki nem keres annyit, hogy kp. kifizesse.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!