Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Banki ügyek, kamat, hitel » Elutasították a CSOK kérelmet,...

Elutasították a CSOK kérelmet, mert az állandó lakcímünk nem egy helyre szól, mit lehet tenni?

Figyelt kérdés

Van két gyerekünk a párommal és albérletben élünk. Lakást szeretnénk venni, minden rendben, kinéztük, szerződtünk, foglalóztunk, erre az állam visszadobja a CSOK igényünket, mert a lakcímkártyánk nem egy helyre szól.

Ugyanis: bár évek óta ugyanabban az albérletben élünk, a tulajdonos nem engedte sosem, hogy állandóra bejelentkezzünk, mi meg nem csináltunk nagy ügyet belőle, mert különben talán felmondta volna az albérletet. Ezért mindketten a saját szüleinkhez jelentkeztünk be (a párom szüleihez van bejelentve a két gyerek). Plusz van egy ideiglenes lakcíme a páromnak, ami az óvodai elhelyezéshez kell.

Szóval ez a helyzet. Évek óta együtt lakunk, közös gyerekeinket neveljük, mégis az állandó és az ideiglenes lakcímeink szerint nem élünk együtt (és az állam szerint sem).

Mivel a lakás kell, ezért ha nincs megoldás felveszünk egy személyi kölcsönt is, hogy pótoljuk a hiányzó összeget.

Az a kérdés, hogy van-e reális esélye annak, hogy az állam felé igazoljuk a tényt, hogy mi évek óta együtt élünk, és neveljük a gyerekeinket.


2020. szept. 3. 08:20
1 2 3
 21/21 anonim ***** válasza:
A legfrissebb PM állásfoglalás szerint a támogatott személyeknek és az eltartottaknak is már a CSOK igényléskor is közös lakcímen kell élniük, ezt minden banki ügyintőzőnek is illene tudni. Sajnálom, ha titeket erről nem tájékoztattak (egy hitelközvetítő).
2020. szept. 5. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!