Melyik bank bánik legkorrektebbül a devizahitelesekkel?
A bankok nem jártak jól ezzel a szerencsejátékkal. Jelentős veszteségeket kellett leírniuk/céltartalékot kellett képezniük.
Ha olyan bankhoz akarsz menni, aki nem volt érintett ilyen ügyekben, akkor ott a magnet, vagy a gránit, egyik sem létezett még a devizahiteles válság idején.
A devizahitelesek nagy része nulla pénzügyi tudatossággal rendelkezett a hitelszerződés aláírásakor. A bankok kb ugyanúgy kezelik a devizahiteleseket.
Nem a bankokat védem de a sok devizahitel bedőléséért egy részben a hitelfelvevők is hibásak.
A kérdés jelen időben van. Nyilván múlt időben akartad feltenni.
A takarékszövetkezetek akkor is nyújtottak forint hitelt amikor más bank alig.
Továbbá deviza hiteleket nyújtottak persze de devizaalapúnak nem minősülő csak ún. devizában nyilvántartott hiteleket nem.
Ennyiből korrektekebbek voltak. Azért ezek jelentős különbségek.
A takarékszövetkezetek jogutódja a Takarékbank Zrt. Tehát ők egy opció akkor. Az ország nagybankjai közé tartozik most már.
Piaci stratégiájukat közösen alakították ki, így például azt is, hogy az árfolyamkockázatról adott tájékoztatás csak olyan szintű maradjon, amely még nem riasztja el a hitelfelvevőket a devizahitelek felvételétől, nehogy bukás esetén arra hivatkozhassanak, hogy egy másik bank kockázatfeltárója sokkal alaposabb volt.
De valóban megfigyelhetők apróbb eltérések az ügyfelekkel szemben tanúsított lojalitás terén. Például azt hallottam devizahiteles ügyvédektől, hogy a Budapest Bank első kérésre ki szokta adni az autóhitelesek törzskönyvét ha a futamidőből 5 év eltelik. Más bankok erre nem hajlandóak, csak ha az ügyfél beperli őket és a bíróság megállapítja, hogy 5 év után a bank a vételi jogát már úgysem gyakorolhatja, tehát a törzskönyvet is feleslegesen tartja magánál ezért azt vissza kell szolgáltatni a jármű tulajdonosának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!