Meddig kell befizetni a gépjármű adót?
Jött két csekk, 1. és 2. félévre.
Első határidő: 03.16
Na már most azt mondták nekem, h lehet úgy is, hogy egyszerre a kettőt a 2. félév végén. Hogy van ez?
Szóval ha 16. áig nem fizetem be akkor küldenek felszólitást?
nem lehet? :O :D
mert mi lesz, ha nem fizeti be?
ez nem közmű, nem kapcsolják ki a villanyt.
a kocsit sem vonják ki a forgalomból!
semmi baja nem lesz, ha most nem tudja befizetni.
én egyszer 3 évig nem fizettem, igaz így felgyűlik, de se végrehajtás, se semmi nem történik.
lehet pár év után majd igen, de ha tavasszal nem fizet, csak ősszel, semmi baja nem lesz.
amikor én egyben befizettem a 3 évet, felhívtam előtte az önkormányzatot, kérdeztem, lesz-e vmi baj.
azt mondtzák, semmi, csak kamatozik, így kiscivel több az összeg.
napi kamatozás van, a jegybanki alapkamattal, az én tartozásomnál ez napi 2, azaz kettő forintot jelentett.
na most ha van egy 10 ezres gépjárműadód, amiből most 5-öt kéne befizetni, és csúszol vele 6 hónapot, az 5000x0,0135, tehát 67 ft lenne a teljes évre, fél évre pedig ennek a fele. félelmetes egy összeg...
"a kocsit sem vonják ki a forgalomból! "
Dehogynem. Persze önkormányatonként eltérő, hogy 2 hónap, 2 év vagy mennyi után vonatja ki a forgalomból, de megteheti.
Szóval: a két részletből legalább az egyiket ki KELL fizetned március 16-ig.
Azt a 20-30 ft kamatot majd egyszer lekérdezed az önkormányzattól, de ha 20 év alatt gyűjtesz össze 20x20 ft-ot, a kutya nem fog hozzád szólni.
A forgalomból kivonás meg mese, nyilván hivatalosan meg is tehetnék, de hallott már valaki olyat, hogy ez meg is történt?
Az önkormányzatoknál emberhiány van, bürokrácia, nincs pénz, senki nem fog ezzel foglalkozni.
Akik nem dolgoztak még hasonló helyen, azok azt gondolják, hogy az ügyintéző személyesen nézegeti Jóska bácsi kartonját, hogy vajon fizetett-e vagy sem.
Szó sincs ilyesmiről. Évente 2x lekérdezik egy hatalmas adatbázisból az adatokat, lehet emberi szem nem is látja a te tartozásodat, maximum annyi ideig érintkezik vele egy emberi kéz, amíg a kis papírkádat belehajtogatja egy borítékba.
Ekkora összegért sem végrehajtást, sem forgalomból kivonást nem fognak kezdeményezni. Többe kerül az utánajárás...
A szomszédom 15 éve lakik itt, kb 13 éve nem fizet kommunális adót. Az még több is, mint a gépjármű. Ugye az is az önkormányzathoz megy. És le se tojják. Évente 2x jön a levél, amiben az aktuális mellett az elmaradások is fel vannak tüntetve.
Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy el kell linkeskedni, de ha most nincs rá pénz, és pár hónapot csúszol, semmi gond nem lesz belőle. Erre írtam, hogy nem közmű-szolgáltató. Nem fognak hívogatni, nem fogják behajtónak átadni. Majd fizetsz később, 'oszt jónapot!
De ha valaki tud olyan hiteles történetet, hogy egy fél éves gépjármű-adó tartozás miatt kivonták az autót a forgalomból, várom kíváncsian!
keresgéltem kicsit, mert én csak a saját önkormányzatunk gyakorlatát ismerem.
de a lényeg, hogy a jog 1 éven túli tartozás után teszi csak lehetővé a forgalomból történő kivonást. addig meg csak ez a 67 ft-os kamat a szankció. szóval nincs mitől félni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!