Na most akkor ez adóbevallás volt vagy sem? :D
Diák vagyok,2013-ban,és 2014-ben dolgoztam nyáron diákmunkát.
2013-ban velem a kutya nem közölte,hogy kell adóbevallás,csak 2014 nyarán tudtam meg,hogy kell.
Oké,mondom nem idegeskedem,majd a következővel együtt beadom a '13-ast is. Na ezt ma megtettem,a 13-ast,és a 14-est is vittem. Mint kiderült,nekem valami összesített fizetési lapot kellett volna kérnem a munkáltatótól,és nem csak egy egyszerű bérjegyzéket,de velem ezt se közölte senki. Jó ,az ügyintéző nő nem mondott rá semmit,csak morcoskodott egyet,aztán valamit irogatott a gépén,majd adott egy adónyilatkozatos papírt,hogy töltsem ki,meg be kellett írnom 3 helyre különböző számokat,azt mondta töltsem ki,majd adjam vissza neki. Igy is tettem. visszaadtam,lepecsételte,meg adott egy jegyzőkönyv papírt.
Azt mondta végeztünk. Na most akkor az adóbevallás kész van ? utánaolvastam az adónyilatkozatnak,elvileg ez is adóbevallás. :D valaki segítsen,hogy kell e még valamit csinálni.
Utóirat: a 2013-as adóbevallás elmaradása nem is érdekelte, kb összesen 9 ezer ft-ot kerestem abban az évben összesen,tehát nem is egy nagy összeg,az a papír nem is érdekelte,visszaadta XD.
Kérdéseim:
1./ Ez a dolog mikor történt? Mostanában, vagy még az év eleje felé?
2./ Milyen "jegyzőkönyv papírt" kaptál? Mi van a fejlécében, és milyen időszakról szól?
Ez a dolog ma történt.
A jegyzőkönyvben az szerepel,hogy segítséget kértem tőlük az adóbevallás elkészítésében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!