Internetes áruház . Na ezt most hogyan? (:
Nem tapasztalatból, hanem az adótörvényben foglaltak szerint mondom:
Magánszemélyként az ingóságértékesítés évi 600 ezer forint bevételig, valamint évi 200 ezer forint jövedelemig nem adózik és bevallani sem kell. Ez az ingóságértékesítésre vonatkozik csak. Tehát eladogatod azokat a cuccaidat, amelyekre már nincs szükséged.
Azért van "kétféle" összeg, mert az egyik egy bevételi határ, míg a másik a bevételből kiszámított jövedelemre vonatkozó határ.
A jövedelem kiszámításának menete:
Bevétel
- költség/kiadás (ez tevékenységenként eltérő meghatározású is lehet, adótörvény ecseteli)
= jövedelem
Ingóságértékesítés esetén költség az eladott áru beszerzési értéke lehet, ha hitelt érdemlően tudod valamivel bizonyítani, hogy annak idején mennyiért vetted/kaptad/örökölted stb.
Ha nem tudod bizonyítani, akkor a bevétel 25 %-a a jövedelem.
Tehát ha a bevételed az évi 600 ezer forintot nem haladja meg, akkor nem is kell belőle jövedelmet számolni. Viszont, ha meghaladja, akkor a fenti két varia közül (azzal számolsz, amelyik Neked adózás szempontjából kedvezőbb) kiszámolod a bevételedből a jövedelmet és megnézed, hogy ez hogyan viszonyul a 200 ezer forinthoz. Ha annyi vagy kevesebb, akkor szintén nem foglalkozol vele, de ha már több, akkor a "több" után befizeted az adót, valamint bevallást is készítesz róla.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!