Apám akar vásárolni egy házat a saját és a testvéreim nevére amiben ő haszonélvező, ez jogilag mivel jár ha még korában nem volt ház a nevemen?
Németországban dolgozik, haza akar költözni. Azért a mi nevünkre venné a házat, mert így egyszerűbb az örökösítés (legalábbis ezzel marketingel). Na meg volt egy nagyobb tartozása ami nincs rendezve, (emiatt ment ki Németországba).
Nekem sántít a dolog, lehet, hogy ebből károm lesz esetleg?
1# Ez nem feltétlenül igaz.
Mi sántít benne neked? Gondolom ha kerülne a nevére valami itthon, azt rögtön vinné az, akinek tartozik. Ha már kifizette, akkor ez persze csak feltételezés. Vesz egy ingatlant, ti lesztek a tulajdonosok, de mivel az ő haszonélvezeti joga rajta lesz, gyakorlatilag az övé, nem kezdhettek vele semmit a hozzájárulása nélkül.
Ami bukó lehet, hogyha magadnak vásárolsz majd emellett és első lakás vásárlóként esetleg megilletne az illeték kedvezmény, vagy a 10% önerő lehetősége, attól így elesel, mivel neked így nem az első lakásod lesz. Pénz tisztára mosáson kívül túl sok értelme egyébként nincs.
2# bocsi, de nekem is volt ingatlan a nevemen amikor családtámogatási hitelt vettünk fel, mégsem érdekelte a kutyát sem, és az illetékkedvezmény is nullásra jött ki. Mit gondolsz, ki ellenőrzi ezt?
Elmondom: senki.
"Mit gondolsz, ki ellenőrzi ezt?"
Elmondom: A NAV.
Ma már nyilvántartást vezet az ingatlanok forgalmáról, hiszen amióta átvette az Illetékhivatal illetékkivetési feladatkörét is, azóta minden adásvételi szerződés a földhivatalon kívül a NAV-nál is landol.
Válaszolva a kérdezőnek: Fedezetelvonáson kívül nagyon más célja nem lehet apádnak ezzel az akciójával, csak nektek adja elő másképp. Viszont ha ő is tulajdonos lesz benne, akkor nemigen húzható rá a fedezetelvonási cél. Abban az esetben, ha a tartozását még nem fizette meg, simán ráterhelhetik azt az ingatlanban lévő tulajdonrészére (már ha tulajdonos is lesz benne). Ez jó lehetőség arra, hogy valamelyik másik tulajdonos (te és testvéreid) kivásároljátok apátokat majd az ingatlanból. Ez mondjuk a haszonélvezeti jogát akkor sem érintené.
Hátránya rád nézve:
- Ha olyan lehetőséget szeretnél a későbbiekben kihasználni, ami az első lakáshoz jutóknak jár valamilyen kedvezmény, állami támogatás formájában, akkor attól nyilván elesel.
- Mivel a haszonélvezeti jog erősebb a tulajdonjognál az ingatlan birtoklását illetően, ezért apád még azt is megteheti, hogy amíg él, nem enged be oda benneteket. Szépen lelakja, aztán 20 év múlva kaptok egy romos házat/lakást, amivel majd foglalkoznotok kell.
Ha ezeket végiggondolva úgy érzed, hogy neked így is megfelel, akkor fogadd el az "ajándékot". A döntés mindig a tied.
4# akkor nekem miért nem ellenőrizték? Hmmm...?
Nav persze, szarnak az egészre.
"lehet, hogy ebből károm lesz esetleg?"
"nem a családtámogatási kedvezményekről beszéltem."
Ez is egy "kár" (hátrány) lehet, azért sorolták fel a többiek mellett.
Ha nem erre gondolták, akkor mire? Írd le, aztán igennel, vagy nemmel majd válaszolunk.
"akkor nekem miért nem ellenőrizték? Hmmm...?"
Nekem miért kellett fizetnem a lakásvásárlásom után vagyonszerzési illetéket, a testvérem pedig miért úszta meg? Soha nem érkezett neki illetéket kivető határozat miután lakást vett. Lehet, hogy informatikai problémák adódtak és adatok vesztek az éterbe. A választ senki nem tudja. Az is lehet, hogy mire kiderült a mulasztás, már nem volt jogalapja kivetni utólag az illetéket a NAV-nak, így "befagyasztották" a rendszerbe a fizetési kötelezettségét. Neki szerencséje volt, a többi 6 milliónak pedig nem.
Kb. ilyen és hasonló válaszokat tudnék adni a kérdésedre...
"hogy ha nem megyek bele kimaradok majd az öröködésből"
Ebből is látszik, hogy fogalma sincs a dolgokról. Még akkor is örökölnél, ha egyébként végrendeletet készítene apád és kihagyna belőle. Ezt hívják köteles résznek. És még egy csomó minden más is van az öröklési jogszabályokkal kapcsolatban, amiről apádnak fogalma nincs.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!