Hogyan lehet valakiből felszámoló, vagy hogyan lehet alapítani felszámoló céget?
Kösz a segítséget!
"A mostani kormányrendelet kimondja, hogy ezekre a funkciókra nyilvános pályázaton lehet jelentkezni. A pályázatot a kormány írja ki, szükség szerint, de legalább hét évenként. A menetrend az, hogy a bíróságok jelzik az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak a pályázat szükségességét, amit ez utóbbi a kormánynak továbbít. A feltételeknek megfelelt felszámolók jegyzékét a pénzügyminiszter vezeti.
A nyilvános pályázaton az Európai Gazdaság Térség (EGT) tagállamaiban székhellyel rendelkező cégek vehetnek részt. A magyar pályázóknál feltétel, hogy kft.-k, vagy névre szóló részvénnyel rendelkező rt.-k legyenek, míg a külföldi cégeknek azt kell igazolniuk, hogy abban az államban, ahol székhelyük van, jogosultak felszámolást végezni.
Minden vagyonfelügyelőnek és felszámolónak rendelkeznie kell hetvenmillió forint biztosítékkal - az őszi rendelet-tervezetben még százmillió forint szerepelt. Ez lehet bírósági letét, bankban elkülönített pénzösszeg, értékpapír letét, bankgarancia, biztosítói garancia, illetve biztosító által kiállított készfizető kötelezvény. A letét meglétét a felszámoló cégnek minden évben igazolnia kell. A rendelet legtöbb szabálya december tizenegyedikén lép hatályba."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!