Sátorozásra "kényszerülni" lehet emiatt? Fénykép lent! Vannak így, voltak így már akár külföldiek, akár magyarok, hogy különböző országok egyes területein (szálloda nem lévén) sátorozniuk kellett? Persze előtte érdeklődtek, hogy lehet-e ott.
Nekem, sőt kettőnknek nagyon szimpatikus az ilyen félreeső, eldugott, természetközeli helyeken a sátorozás gondolata (nyilvánvalóan előtte a terület tulajdonosától alapos érdeklődés, engedélykérés mellett), azaz ha nincs hotel, vagy vendégház a közelben, nekünk nagyon tetszetős ötlet, hogy néhány napra ilyen és hasonló helyeken sátorozzunk, ahol engedik.
Majd továbbmenni, ott is és sátorban aludni, majd ha távolabb (ha lesz ismét szálloda) ott már hotelszobában megszállni.
Voltak már így mások is, hogy településektől távol, a természetben egy-két napig úgymond kényszerből sátoroztak, azt viszont nagyon élvezték? :)
Van ilyen biztosan, de nem mindegy, hogy van-e a közelben forrás/patak/tó. Legalább egy kicsit meg tudtok mosakodni, ha van. Ha nincs, az nyáron elég kellemetlen tud lenni.
Másrészt a WC és mosogatás kérdésköre szempontjából is sokkal jobb egy normális kemping. A kempingek még mindig elég olcsók mindenhol.
Ha soha semmi másból nem derült volna ki, hogy ízlés mennyire szubjektív, akkor ez a kérdés az eklatáns példa rá.
Nekem büntetésből sok lenne ilyen kopár, köves, homokos pusztaságokban 50 fokos hőségben a tűző napon csövezni. Egyenesen taszító és félelmetes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!