Mivel ütöd el az időt egy 8-9 órás repülőúton?
Én ettem, ittam (a gépen gin-tonikozni szoktam 😀), olvastam, és sokat játszottam (általában volt kockapóker-szerűség minden járaton, amit lehetett másik utassal játszani, így a férjemmel jópár partit nyomtunk 😀).
Meg próbáltam aludni is, de abból általában csak szenvedés lett...
Hazafelé meg esetleg végignézegettük az utazás alatt készült képeket, átbeszéltük a vicces sztorikat stb.
A 8-9 órás repülőút a következőképp zajlik. A gép elgurul a kaputól, eljut a felszállásig, majd megkezdi az emelkedést. Ekkor a turistaosztályon még nem adnak italt. Övek bekapcsolva, lehet mozizni, játszani, olvasni. Amikor a kapitány úgy dönt, hogy kikapcsolja az övbekapcs lámpát, el lehet menni vécére. Úgy felszállás után 1 órával elkezdik tologatni az italos kocsikat, majd nem sokkal később az ételes konténereket. "Chicken or pasta" válassz! Van aki már az elején hátrab*ssza az üléstámláját és ezek között vannak kultúremberek, akik maguktól is tudják, hogy az étkezés idejére illik visszaállítani az ülést függőlegesbe, majd ha elvitték a göngyöleget, újra vízszintbe teheti. Aztán vannak azok a parasztok, akiket erre figyelmeztetni kell. Úgy felszállás után 2 órával ez a szakasz lezárul és lejjebb veszik a fényeket, modernebb gépeken központilag besötétítik az ablakokat. Ilyenkor még egy darabig megy a járkálás a vécére, de lassan lehet nekikészülődni annak, amit éppen üdvösnek tartasz, mondjuk alvással próbálkozni innentől érdemes. Nézheted a fedélzeti szórakoztató rendszert, a sajátodat, vagy megpróbálhatsz aludni. Leszállás előtt 1-1,5 órával megkezdik a második étkezés felszolgálását, aztán már nem sötétítenek be. Tehát a 8-9 órás úton, olyan 4-6 óra marad az idő elütésére, ha alvásban is gondolkodsz.
Amikor elkezdtem repülni, el sem bírtam képzelni, hogy turista osztályon hogy lehetne aludni, de ma már több száz tengerentúli repülés után, simán elalszom. Megtanultam. Unom az egészet, mint más a feleségét, de úgy 3-4 órát ha kínlódva is, mégis tudok szunyálni. Ez rengeteget jelent, megérkezve sokkal frissebb vagyok és azonnal aktívan tudok kezdeni, nem kell foglalkoznom a jetlaggel és csomószor több órás vezetés vár még rám.
Nem a repülőút számít, az csak szükséges rossz, azt csak túl kell élni, hanem amiért odamentél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!