Így hogyan tudok kedvezményt igénybe venni?
Szeptembertől egyetemista leszek, viszont a diákigazolvány kiállítása ugye nem rögtön történik. A gond csak az, hogy a neptunon belül nem jelenik meg az oktatási azonosítóm, amire a q-térben azt írják, hogy majd csak szeptember közepétől fog megjelenni, és nem áll módukban ezt a folyamatot felgyorsítani. Enélkül a kód nélkül viszont nem tudom elindítani majd a diákigazolvány igénylést, és az igénylés elindítása nélkül nem kapok ideiglenes diákigazolvány-igazolást sem, amivel kedvezményes árú bérletet tudnék vásárolni, sima hallgatói-jogviszony igazolást pedig tudtommal nem fogadnak el.
A gond csak az, hogy 80 km-ről fogok naponta feljárni Budapestre, ami min. 3000 Ft naponta, mivel korábban dolgoztam, és már rég nincs érvényes diákom.
Eszerint szeptember közepéig(kb 2 hétig) nem vehetek diákbérletet, holott meglesz a jogviszonyom? Így legalább 24 ezret kell fizetnem az utazásra, ami enyhén szólva sem kevés, és még utána a félhavikat megvenni.
Van erre valamilyen megoldás?
Írtam, hogy már régóta nincs tanulói jogviszonyom, majd csak szeptembertől újra.
Én is úgy olvastam, hogy az oktatási azonositó ugyanaz, de válaszoltak qtéren, es azt mondták megváltozhat.
Bár az, hogy változik vagy sem, nem releváns, mert nem jelenik meg a neptunban egyelőre, tehát nem indíthatom az igénylést. Az okmányirodás NEK adatlap intézést még augusztusban megcsináltatom, de sajnos ugyanúgy nem gyorsítja a folyamatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!