Szerintetek van olyan, aki a Kék túrát úgy "teljesíti", hogy csak a pecsételőhelyeket látogatja meg?
Figyelt kérdés
2016. okt. 22. 14:55
1/4 hollófernyiges 



válasza:





Elég értelmetlen lenne. Én megcsináltam a Kéktúrát, de nem lett tőle magasabb a fizum, nem omlanak a szüzek a lábaim elé. Alapvetően az ember magának csinálja meg, akkor meg teljesen értelmetlen csalni, pláne hogy a pecsételőhelyek elég jelentős részéhez nem vezet aszfaltút, oda mindenképpen el kell túrázni jópár kilométert.
2/4 anonim 



válasza:





És annak mi az értelme? A túrának pont a túrázás a lényege, nem a pecsét. Olyat hallottam már aki úgy ment végig hogy nem pecsételt (pl a Túra egyik alapítója), de ha valaki csak a pecséteket gyűjti az beteg.
3/4 anonim 



válasza:





Nézd, nem sok értelmét látom. Ha a kéktúrát akarja teljesíteni, akkor az útvonal legnagyobb részét úgyis megteszi. (Vannak páran, akik lazán kezelik a túrák kezdő- és végpontjait, kihagynak egy-egy érdektelenebb aszfaltos átkötést.)
Ha a pecséteket gyűjti, akkor aligha érdeke, hogy netán elkavarodjon a füzete (amiért már eleve fizetnie kell, lehet jobb egy sima füzetbe gyűjteni).
Ugyanakkor velem is volt olyan, hogy negyedtávnál elkavartam a füzetemet és már azt terveztem, hogyan tudom diszkréten autóval pótolni az elveszett bélyegzéseket. Vegül szerencsére meglett a füzetem.
4/4 anonim 



válasza:





Biztos vannak olyan emberek, de abban mi a jó? Magamnak csinálom, nem másnak, feszegetem a határaimat. X db pecséttől nem lesz több az ember, van ennek háttere is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!