Hol található hosszú hegyi szerpentinút a visegrádi
bobpálya felé?
Figyelt kérdés
Legalább 22 évvel ezelőtt és kb. 10 éves korom körül mamámmal nekivágtunk autóval felkutatni a visegrádi bobpályát. Eredetileg végig akartunk autózni Visegrád központjáig a 11-es főúton, azonban Leányfalunál vagy Tahinál megláttunk bobpályát hirdető sárga táblát. Balra fordultunk és rettentően hosszú erdős-szurdokvölgyes szerpentin út vezetett minket a bobpályához. Kb. félúton kereszteztünk egy nagy rétet, ahol túra-csomópont található. Étterem vagy valamilyen fogadóhely is rémlik, de ebben már nem vagyok biztos. Nem tudom megmondani, hogy a Pap-rét lehetett-e. Viszont nem hiszem, mert a rétről már láttuk a Fellegvárat. Emlékeim szerint Visegrád közepébe nem is vitt be minket az út. Azóta én túráztam már Visegrád környékén és ismerem a vár mellett elhaladó utat, de az nem stimmel össze az emlékeimmel. Mármint úgy emlékszem, hogy abszolút nem érintettük Visegrád közepét és ellenkező irányból érkeztünk. Ám akárhogyan próbálom térképen megtalálni és hiába voltam már azóta Visegrádon, így déli irányból nem találom e szerpentinutat. Az érdekelne igazából, hogy Leányfaluból vagy Tahiból nézve pontosan honnan és kb. milyen túrapontokon át halad. Persze nincs kizárva, hogy mégis rosszul emlékszem és az Ördögmalmon keresztül érintheti a várat.
Az igazság az, hogy régen pedig valóban volt légvonalban nézve kb. egyenesen átvágva Leányfalutól egy hegyi átvezető út és eléggé para volt. Ahogyan le lett írva, a falu közepén állt egy sárga hirdetőtábla. Szerintem erről volna szó. A Pap-rétnél több autóút is elkülönül, de onnan nézve kelet felé haladva ezek eltűnnek vagy lezárt zsákutcává válnak. Én úgy gondolom, hogy történhetett valami és ezeket az utakat lezárták. A térképről is jól látszódik, hogy több út semmibe vesz. Ami nagyon illeszkedne Leányfalu felé, ott egy farakást mutat a Google és pontosan ott eltűnik a beton. Így szerintem ez már sajnos nem létezik azóta. :-( De ha erről is volna szó, mindenképpen el kellett haladni a vár mellett. Mögötte másik út már tényleg nem lehetett, mert ott nincs olyan hely és útmaradvány sem.
Illetve azóta épült meg Szentendre és Pilisszentlászló között az átkötő út az Ördögmalmon át. Végülis Visegrád felé itt mindegyik ebbe torkollt bele és ez az egy maradt meg. Sokan ezért csak ezt ismerik a mai világban.
2021. jan. 25. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
12/12 E-Zsolesz válasza:
Ja: az utcát már sajnos nem tudom pontosan, ez pontosan annyira régen is megszűnhetett. Valahol a virágárus és a rév körül lehetett, de térkép szerint azóta már az utcák is másképpen kanyarodnak. Nem tudom, hogy hol lehetett a kapocs. :/
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!