Ott kezdeném, hogy apám december óta kint dolgozik Németországban. Összeismerkedett a kisvárosban két családdal is mellesleg náluk bérel lakást valamint magyar, de kint dolgozó ismerőse is van (már több éve ismerik egymást, ő vitte ki dolgozni csak amit ő ajánlott munkát nem jött be, de lett más).Eléggé el vannak kenődve anyuék már a sok adósságtól(megértem) és egy ideje azt mondogatja apu, hogy ki kellene költözni az egész családnak, mert ott jobb volna és nem vesztenénk itthon semmit.Én most végzek középiskolában valamint van egy öcsém aki kisiskolás. A lényegre visszatérve kint illetve apám azzal biztatja anyut hogy menjünk ki és hagyjunk fel mindennel mert nem veszíthetünk semmit. Kint segítenének állítólag, de az első akadály, hogy én 9 évig csak angolt tanultam, valamint anyu sem tud németül. Apu hát ő sem tud profiul de már valamit gagyog. Most azt lenne a kérdésem, hogy tényleg érdemes volna -e kimenni és itt hagyni mindent vagy nemártana németül megtanulnia anyunak is és nekem is, hogy valami munkát tudjunk vagy kérlek mondjatok már valami tapasztalatot vagy valami ötletet!
Nyáron szinte folyamatosan indulnak intenzív nyelvtanfolyamok, van olyan is, amit direkt külföldi munkavállalóknak indítanak. Fizessetek be egy olyanra! Tényleg nem éri meg itthon maradni, főleg ha odakint már vannak rokonok, ismerősök, biztos megélhetés. Sokkal jobb életetek lesz, mint az itthoniaknak. Ha így haladunk, Magyarország hamarosan egy nagyon gazdag ország lesz, mert a szegények mind külföldre mennek, ahol jobbak az életkörülmények, és csak a milliárdosok fognak itt maradni :)
2012. máj. 29. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
2/7 anonim válasza:
Én a helvedben először tanulnék valamit itthon,mert szakma nélkül semmit nem érsz kint sem.
2012. máj. 29. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
3/7 anonim válasza:
Akkor már inkább kint tanuljon később...
2012. jún. 6. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
4/7 anonim válasza:
Ha tudsz angolul,az nagyon jó,mert vannak olyan szakmák ahol kell az angol nyelvtudás.A testvéred is itt megtanulna németül,és Anyud is.Kint is vannak német nyelviskolák kint is lehet tanulni.Én is kijöttem úgy,hogy csak két hónapot tanultam a németnyelvet,és most keresek iskolát ahol továbbtanulhatok.Itt sokkal jobb az életkörülmény.Ha Apud jól keres,anyagilag tud titeket segíteni ameddig el nem helyezkedtek.A család fontos,hogy együtt legyen.Sok embernek nem adatik meg ilyen lehetőség.Éljetek vele.Sok sikert!
2012. jún. 12. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
5/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!!
Sajnos minden fuccsba ment és így az álmok is!!:(
2012. jún. 12. 21:58
6/7 anonim válasza:
Nekem is van kinn rokonom, csak félek kimenni, nem akarok ingyen élősködni. Unokatesómnak is meg van a maga élete, barátja. Én is végzős vagyok, és most el kellene dönteni, hogy egyetem vagy külföld. Javaslat?
2012. jún. 17. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
7/7 anonim válasza:
Hogy megéri-e?
Persze.
Németországba mindenképpen megéri kimenni.
és menjen is oda mindenki aki megteheti.
Sohasem éreztem még olyan jól magam egyik országban sem , mint ott. :)
Mindenhol jó , de a legjobb Németországban :)
Szóval előtted áll egy ilyen nagyszerű esély, élj is is vele.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!