Spanyolország tényleg olyan, mint azt a filmekből, sorozatokból el lehet képzelni?
Arra gondolok, hogy rengeteg buli van, pozitívabban gondolkoznak, szenvedélyes, nyitottabb, ilyesmi. Tudom, nem lehet tökéletes az ország, de azért Európa többi országához képest jellemzőbbek rá ezek?
Azon gondolkozom, hogy hova menjek Erasmusra.
Dánia volt az első ötletem, de az kilőve, mert drága, nehéz bekerülni, és mert rájöttem, hogy nem a tanulás miatt akarok külföldre menni. Nem lenne rossz, ha kapcsolatokat építenék, vagy olyan országba mennék, ahol a jövőben, egyetem után sok pénzt tudnék keresni, de első Ersamusra inkább szórakozást keresek. Olaszország jutott még eszembe, viszont inkább spanyolul szeretnék megtanulni, az olasz nyelvet már el akarom felejteni. Nem tudom mely országok hasonlóak, és még a listát sem kaptuk meg, hogy melyik egyetemkre jelentkezhetünk.
Én jelenleg is Spanyolországban vagyok (Andalúzia). Kb egy B1-es spanyol tudással jöttem ki, ami kb arra elég hogy nagyjából megértsem amit mondanak meg tudok egyszerűbb dolgokról beszélni 😅 aranyosak amúgy, kevésbé mogorvák mint a magyarok, de ha nem tudsz folyékonyan spanyolul, nehéz a spanyol emberekhez közel kerülni :( mert angolul viszont nem beszélnek szinte semennyire, max azok akik voltak erasmuson korábban, vagy vannak külföldi tervei és megtanult angolul, de nagyon kevés az ilyen ember.
Sok a buli ez igaz és kevés pénzből is jól tudod érezni magad (értsd: olcsó az alkohol 😄 bár helyfüggő ez is).
Ahol én vagyok, a bérleti díjat leszámítva igazából nem tapasztalok drágaságot Magyarországhoz képest, sőt mint kiderült olcsóbban megúszok egy bevásárlást…
Nem tudom jelentkeztél-e már vagy mi történt azóta, ha van kérdésed keress nyugodtan :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!