Spanyolországba való utazáshoz (Barcelona) jelenleg milyen beutazási korlátozottságát van érvényben, ha 1 évnél régebbi az oltásom? Kell teszt? Ha igen, melyiket fogadják el?
Ha toporzékolnál mellé kérdező, még hitelesebb lennél.
Egyébként tényleg nem sok jövőt jóslok neked, ha nem vagy képes az 1. válaszadó által javasolt oldal értelmezésében. A szövegértés alapvető készség a 21. században, ami nélkül nehezen fogsz életben maradni egy fejlett országban.
Ráadásul meg kellene tanulnod, hogy az annyi mindent olvas az ember NEM KIFOGÁS. Ugyanis a facebook csoportban írogató műköürmösök és köművesek nem mérvadóak.
Még szerencse, hogy Ön hibátlan és mindent is tud és nem fordult elő olyan, hogy valamit figyelmetlenül hagyott vagy több forrásból próbált valamiről megbizonyosodni.
Ez lesz az első utam, tapasztalatot szerettem volna kérdezni, aki jobban jártas az “utazgatásban”, ezt elfelejtettem beleírni a kérdésbe, valóban kérdezhettem volna egyértelműen. Amikor a repülőjegyeket megvettem, még mindenféle korlátozás volt, ebből kiindulva mertem megkérdezni, hogy most milyen korlátozás van.. A franc se tudja már, hogy mit hogyan korlátoznak manapság, főleg a “majomhimlő” miatt is, amivel riogatják az embereket a médiában. Mellesleg örülök, hogy egy kérdésből életképtelennek lettem titulálva, ez is csak az előítéletességet minősíti az országunkban, mert ilyen a mi nemzetünk mindenkit elítélünk és jól megmondjuk a tutit.. A témát itt lezárom, kérem ne próbáljon kioktatni továbbra is, csodás nyarat kívánok.✈️☀️😃
Nyugalom.
Én két hete voltam Barcelonában, semmit nem kértek tőlem mint schengeni beutazótól. Sem a check-in-nél induláskor, sem érkezéskor. Meg sem állítanak, mint ahogy a legtöbb Schengenen belüli utazás esetén sem (Franciaország kivétel).
De ha véletlen valamilyen okból Barcelonában szúrópróbaszerűen ellenőriznének, csak megvillantod az érvényes magyar útleveledet és haladsz tovább mint kés a vajon...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!