Gyakorlatilag tegnapról mára kaptam egy állásajánlatot Hollandiába. Nagyon meg vagyok rémülve, nem tudom mi lenne a jó, hogy jussak dűlőre?
Még sosem voltam távol otthonról, bevallom nagyon anyám tyúkja vagyok. Nagyon rémisztő nekem ez az egész új ország dolog. Azt hittem több időm lesz megemészteni a dolgot, de már decemberben menni kéne.
Nem tudom mi legyen, mennék is nem is, de már mégis elinditottam a papírokat, ugyan akkor megrémit a tudat, hogy ennyire ki szakadok a komfort zónámból.
Au-pair munka ez, van ilyen tapasztalatom, az angolt is jól beszélem, ezt a nyelvet várják el, a közvetítő iroda is leinformálható tehát nem a szerv kereskedők fognak elrabolni.
Van olyan aki már járt így, hogy ilyen hamar kellett döntenie?
Az eddigi 4 válaszból 3 totál hülyeség, 1 csak félig. Figyelj! Én már itt élek több mint 2 éve és teljes bizonytalanságban vágtam neki. Au-pairként kijönni a lehető legbiztonságosabb dolog, én igy voltam Angliában, ide azért jöttem mert felvettek egy egyetemre, de az életkorom miatt sem jöhettem volna Au-pairként. Tartalék pénz persze nem árt, de a legolcsóbb fapadosok Budapest és Eindhoven közt járnak, én már repültem 12 euróért is, tehát attól nem kell félned, hogy nem tudnál hazaszaladni ha valami gond lenne. Se elrabolni se prostitúcióra kényszeriteni nem fog senki. Hollandia az egyik legbiztonságosabb ország Europában. Az emberek megbizhatóak és kedvesek, segitőkészek. Levelezni vagy beszélni nincs módod a fogadó családdal? Én inkább a magyaroktól tartanék, azok jobban átvernek, a hollandok általában nagyon megbízhatóak. Egy nagyon őszinte nép, amit mondanak az úgyis van. Nem fognak átverni, hollandok legalábbis nem. Holland családhoz mész?
Ne félj, a világlátás élménye felbecsülhetetlen, ki kell mozdulni a megszokásokból néha, minden új tapasztalat csak előrevihet. Persze lehetnek személyes problémák a szülőkkel, ilyenkorúj családot kell keresni. Ennyi. Félni nem szabad, Hollandia pedig nincs messze. Mondom én aki már megjárta Ausztráliát is teljesen egyedül nőként, úgyhogy mindent bele! Drukkolok! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!