Miért nincs illetve mikor lesz közvetlen repülőgép járat Budapest és New York között?
Azért nem ártana kicsit érteni a légiközlekedési iparág működéséhez amikor itt megpróbáljuk megfejteni a rejtvényt.
Annyi igaz, hogy valószínűleg egyelőre nincs akkora igény a közvetlen Budapest-New York járatra, hogy egy olyan légitársaságnak, amely működtet távolsági járatokat és rendelkezik kapacitásokkal, megérje. Tehát a Wizzair, a Ryanair egyből kiesik, fapadosok nem üzemeltetnek távolsági járatokat. Nehogy előjöjjön valaki Tenerifével vagy Dubajjal, előbb nézzen utána, hogy mi az a long-haul repülés. A low-cost távolsági kísérletek pedig mindig elbuknak, akár szélestörzsű, akár egyfolyosós gépekkel próbálkoznak.
Volt közvetlen járat Pestről JFK-re, ahogy a #4-es írja, a LOT kísérleteként, én mentem is vele 2018-ban. Nem emlékszem mennyi ideig kísérleteztek, van-e szerepe a visszavonulásban a Covidnak, de 2019-ben már Bécsből mentünk Austriannel, fejenként oda-vissza 110 ezer (!) forintnyi euróért.
Az alap problémát tessék megérteni. Fapadosok nem játszanak. Hagyományos légitársasága Magyarországnak nincs. A nagy hagyományosok mind a saját központi reptereikre(HUB) hordják rá a kisebb jelentőségű európai városokból az utasokat, keskenytörzsű gépeikkel, ahol azok átszállnak a "nagygépekre" és mennek tovább, szerte a világba, New Yorkba is. Tehát a Lufthansa előbb elvisz Frankfurtba vagy Münchenbe, a KLM Amszterdamba, Az Air France CDG-re, a British Airways Heathrowra, az Iberia Madridba stb. Például a hamburgiak, kölniek, stuttgartiak sem tudnak átszállás nélkül New Yorkba repülni, mert a HUB központú hagyományos légitársaságok logikájába nem férnek bele. Nyilván biztonságosabb koncentrálni a keresletet, mint arra várni, hogy hol van, hol nincs.
Na most vannak kisebb társaságok, mint a LOT, amely ahogy minden ami lengyel napjainkban, megpróbál agresszívan terjeszkedni, mert lélekszámuk alapján szenttül hiszik, hogy az olaszokkal, spanyolokkal azonos státusz illeti meg őket a világban és ezért az államuk ráadásul minden területen nyomja a sajátjait a kutyatenyésztéstől az építőiparon át a fegyvergyártásig. Nem zárom ki, hogy a LOT előbb-utóbb visszajön Budapestre, betölteni az űrt, hogy nincs hagyományos magyar légitársaság.
Most a többi kicsi, Swiss, SAS, Finnair a mi szempontunkból irreleváns, de az Austrian nem! Az Austrian üzemeltet közvetlen járatot New Yorkba Bécsből a mai napig is. Ez viszont nagyon beszűkíti Budapest lehetőségeit, mert rengeteg embernek semmi gondot nem okoz Bécsből indulni. Gondolj bele, aki New Yorkba akar repülni, az majd pont arra sajnálja a pénzt, hogy Bécsig menjen. Inkább azt, hogy korábban kell esetleg kelni, de ha ez fáj, akkor menjen átszállással. Ráadásul Bécs lehalássza Pozsony utazóközönségét is és nyilván valamivel magasabb a fizetőképes kereslet is, mint akár Budapesten. Nekem pl. Ferihegy csak fél órával van közelebb, mint Schwechat, úgyhogy elég sokszor onnan indulok, mert nagyobb a választék és nem ritkán olcsóbb is mint Pestről. Ha a schwechati repülőtéren jársz, akkor tapasztalod, hogy a dolgozók közt rengeteg a magyar, az utasok közt is majd annyi magyar és szlovák szót hallasz, mint németet.
Szóval a kérdés sokkal összetettebb, mint az az egybites megközelítés, hogy milyen a jelenlegi viszony az USA-val és kik kormányoznak rosszul kis hazánkban. Tehát összefoglalva: 1.) nincs olyan magyar légitársaság ami akár presztízs okokból is képes lenne közvetlen járatot üzemeltetni New Yorkba, 2.) a nagyoknak eszébe sem jut, 3.) az Austrian köszöni nem kér belőle, mert aki Magyarországról ragaszkodik a közvetlen járathoz, az így is elmegy Schwechatig, 4.) egyedül a LOT kacsingat errefelé egyedi megfontolásból, de ők is csak akkor fognak, ha lesz stabil kereslet és kapacitásuk egyidejűleg.
Régebben volt közvetlen Bp.-N.Y ill. Bp.-Atlanta járat még a Deltával. Utaztam is velük többször is.
Most már nyilván nem éri meg nekik, mert kevés a fizetőképes utas.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!