Kanadába már nem lehet kijutni könnyen? 19 évesen szakma nélkül lehetetlen a letelepedés?
Figyelt kérdés
2019. júl. 20. 20:52
11/14 A kérdező kommentje:
Utolsó, ilyen válaszokra vagyok kíváncsi, sokat kutakodtam ezügyben, mert mikor még tárt karokkal fogadták a magyarokat, pár barátom élt a lehetőséggel, de a cigányok miatt már másképp állnak a magyarokhoz. Így szigoritottak ezen.
2019. júl. 21. 16:24
12/14 anonim válasza:
A cigányoknak semmi köze a magyarok kanadai bevándorlásához. Ők menekültként akartak kijutni, az teljesen más, mint a bevándorlási eljárás, és semmiben sem befolyásolta. Ha bevándorlás útján megy ki valaki, akkor ugyanazoknak a feltételeknek kell megfelelnie magyarként, mint egy franciának, németnek, indiainak vagy filippinnek. Semmiféle hátrány nem ért minket, mert magyarok vagyunk, pedig 4 éve, a cigányhullám után jöttünk ki. Az amerikai barátnőm is ugyanannyi idő alatt kapta meg a PR státuszt, mint mi, ugyanazokkal a feltételekkel. Persze ha valaki turistaként jön be, és gyanús, hogy maradni akar, akkor be sem engedik. De a letelepedéshez otthonról kell intézni mindent, így ez a probléma fel sem merül.
13/14 anonim válasza:
Sajnos 19 evesen, szakma nelkul a vilag egyetlen immigrans befogado orszagaban sem lenne a kerelmed egybol jovahagyva.
Nem azert irtam hogy elkeseritselek, ez egyszeruen egy teny.
14/14 A kérdező kommentje:
Ez csak elméleti kérdés volt, nincs érzelem
Köszönöm a válaszokat
2019. júl. 27. 10:10
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!