Veletek volt már olyan, hogy elmentetek egy helyre és olyan jól éreztétek ott magatokat, hogy mikor hazaértetek, ürességet éreztetek?

Persze. Volt ilyen többször is.

Nálam leginkább akkor mikor hegyvidékekben voltam, pl Alpok...

Velem is, mi családdal voltunk Görögországban, abban az egy hétben teljesen felszabadultam, minden szép és örömteli volt, az emberek kedvesek és mosolygósak, szabadok.

Mikor hazajöttünk, a szürke Budapest és a komor arcok a tömegközlekedésen teljesen lehúztak.

Nekem is fokozatosan elmult, de tizevesen ket honap volt, es etvagygerjeszto tabletta meg gyerekpszichologus is kellett. Munchenben jartam, es egyreszt a szocializmussal szemben sokkolo volt a nyugat, hogy az uzletekben ures polcok vagy harom termek helyett minden, de minden gyonyoru. De nemcsak ez. Rengeteg park, igazi bicikliutak, a radioban divatos zene szol, nem Szecsi Pal koze benyomva napi felora nyugati eloadok. Nemcsak csoki, vanilia fagyi kaphato. Minden olyan elerhetetlen alomnak tunt.

Sokk volt baranyai kulcsoshazbol is hazajonni. De vegul a termeszetet Budapest kornyeken is megtalaltam. A buszon viszont mar szomoru voltam.

Na, de speciel ez valtozott meg, most a varos hianyzik, de vegre csondben elek, csak a facan visitozik.

Ó, igen.

Nálam valójábsn sosem múlt el, visszajárok azóta is, amikor csak tehetem. Szerencsére nem túl távoli hely érintett meg ennyire, megoldható, hogy évente menjek, amikor nincs pandémia. Most már 2 éve nem jártam ott, és olyan, mintha honvágyam lenne :(