Elutazunk Dubajba 5 napra, miket vigyek magammal?
Az apukámmal, 2 ismerősünkkel és az egyik testvéremmel elutazunk Dubajba márciusban. Egy 5 napos kis útról van szó, jelenleg nem tudom mit terveznek apáék, meg hogy egyáltalán hogy jött ez az ötlet, de mindenképp élni szeretnék a lehetőséggel, és velük szeretnék menni. Mivel még sosem voltam arab országban, nem tudom milyen ruhákat lehet viselni, meg hogy úgy összességében miket célszerű magunkkal vinni. Ha tudtok segíteni, kérlek írjatok! :)
18/L
Elsősorban pénzre, pénzre és pénzre lesz szükségetek!
Rettentően drága hely! Képzeld magad egy olyan városba, ahol szinte minden a luxusról szól. Két fajta ember él ott: bolygónk leggazdagabbjai és az őket kiszolgálók.
Jó magyar szokás szerint a hazai turista úgy képzeli, odamegy ellébecol, majd bemegy a helyi kisboltba párizsit venni reggelire és vacsira. Ebédidőben pedig valami kis helyi csárdában bekap valamit. Ez ott totál nem működik!
A repülőtér nagyon forgalmas és rettentően zsúfolt. Kifejezetten nagynak mondható, aki nem beszél nyelveket, hamar eltévedhet. :-( Tehát fokozottan figyeljetek egymásra!
Utazás előtt (más országok estében is) érdemes előre kiírni a szállás nevét, címét elérhetőségét, ugyanígy feljegyezni a követségek, konzulátusok adatait baj esetére. Mindenkinél külön-külön legyen ez a zsebében! ( ne csak egy családtagnál)
Neked, mint fiatal nőnek elég sok mindenre oda kell majd figyelned. Alapvetően már szállodában sem szállhatna meg egy szobában együtt nő és férfi, ha nem házasok, a lánygyerek is csak külön szobában a férfiaktól. Evvel turisták esetében nemigen szoktak törődni. De sok helyre nem mehet be nő, illetve nő és férfiak együtt. (ezeket többnyire jelzik, vagy rátok szolnak)
Egyik részről az arabok nem kedvelik a turista nők nyitottságát, öltözékét. Másfelől pedig nagyon is vonzza őket a tiltott gyümölcs. A fiatal, csinos lányoknak előszeretettel tesznek illetlen ajánlatokat. Ezeket főként mások fülének hallatán kívül. A gond, hogy ha a nő ebből balhét csinál, ő marad alul, mert alapvetően a női szavaknak nincs jelentőségük a férfiakéval szemben. Mindig a férfinak és a gazdagnak van igaza!
A nem arab külföldieket nagyon lenézik! Még, ha pénzük van, akkor sem őket tisztelik, legfeljebb a vagyonukat. De azt is csak addig, amíg érdekük.
Nagyon sokszor fogjátok érezni, mintha a szellemek lennétek egy idegen helyen. Egyszerűen átnéznek rajtatok. :-(
Érdekes, egzotikus hely, melyet jó élmény látni, de nem tud a magyar ember ellazulni igazán.
Budapesti szomszédunkban élő arab ismerőssel és feleségével voltunk kint, de igazán csak addig voltak velünk kedvesek az ottani emberek, amíg a társaságukban voltunk. Amint magunk sétálgattunk már szellemekké váltunk. :-o
A gazdagság, a rongyrázás valami irtózatos! Átlag magyarnak már Nyugat-Európában sem könnyű tartani a ritmust, de itt kifejezetten senkiházinak éreztük magunkat. :-(
Tulajdonképpen azt viszel magaddal amit akarsz, csak arra kell figyelned, hogy hol mit szabad hordani?
Pl. ne menj egy bikinifelsöben egy Shopping Mall-ba.
Az elöszö kommentelö szerintem egy kicsit eltúlozta a helyzetet, messze nem annyira rossz mint amilyennek ábrázolta:
Dubai-ban kb. 6 millio ember él amiböl mindössze fél millio az igazi Emirati. A maradék vendégmunkás. Ha meglátod a szakadt Indiai, Filippino meg Bangladesh-i munkásokat, szerintem nincs mit szégyelned a magyarságodon.
A drágaság meg relativ. Ha elmész Old-Dubai-ba roppant olcsón tudsz tradicionális éttermekben kajálni. Ha viszont a Burj Al Arab-ban szeretnél vacsorázni akkor persze rámegy a gatyád is.
Az Arabok képmutatóak, ez benne van a vérükben, mert övüke az ország, le se szarják hogy te mit gondolsz erröl, ott mindig egy arabnak lesz igaza, még akkor is ha részegen hátulról belemegy a kocsidba!
Ettöl függetlenül egy pár napra érdemes odamenni, mert jó hely és biztonságos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!