Honnan tudod hogy szerelmes vagy és nemcsak teccik egy fiu/lány?

onnan tudom, hogyhlátom erősen verni kezd a szivem, nem hallom, amit a körülöttem lévők nekem mondanak, totálisan elfeledkezem a külvilágról, zavarban vagyok előtte, boldog leszek, mindenáron fel akarom kelteni a figyelmét és meg akarok neki felelni,

és nem tudok más pasira nézni csak őrá, és maikor nem látom, körülötte forog minden gondolatom, ábrándozom róla.

ILYEN LENNE AZ IGAZ SZERELEM?

Szerettél valaha valakit annyira, hogy feláldoztad volna érte még azt is, ami a legfontosabb?

Hogy vele lettél volna sokszor?

Hogy egész nap azt vártad, hogy vele találkozz?

Ha szomorú voltál is, azzal vigasztalódtál, hogy nem baj, este láthatom Őt?

A szabadidő SZENT dolog, de azt is feláldoztad volna mindenestül, hogy csak vele lehess?

Néztél valaha utána, amikor elváltatok? Féltél, hogy újra látod-e?

S alig váltatok el, a szemed könnybe lábadt, mert már hiányzott a szeretett személy?

Volt már olyan pillanat az életedben, hogy szomorú voltál, mérges, s mikor rágondoltál, megnyugodtál, jobb lett a kedved?

Feküdtél úgy karjaiban, hogy akkor is attól féltél, hogy vajon a másik őszintén ölel-e?

Töprengtél már azon, hogy a “szeretlek” tényleg igaz érzés számára is vagy csak egy szó?

Voltál már szomorú amiatt, hogy a másik azt hitte, csak annyit kell mondjon, hogy “szeretlek”, s azt gondolva annyi is elég, neked meg több kellett volna és SZENVEDTÉL, viszont nem szóltál róla, nehogy őrültnek tűnj?

Sírtál már azért, ha nem láthatod?

Fájt a hiánya és az is jutott már eszedbe, hogy ő nem így érez, hogy neki nem hiányzol?

Féltél attól, hogy ő nem szeret annyira, mint te szereted Őt?

És attól, hogy talán nem félt, hogy Ő nem jönne eget-földet összekeresve utánad, ha netán elhagynád?

Éreztél szégyent valaha is az Ő viselkedése miatt? Volt, hogy ezt te mind elnézted neki és ezek miatt mások hülyének néztek?

És lassan te is elhitted, a SZERELEM FÁJ!!