Fiúk és lányok! A párotoknak a kerek számos születésnapjára mit adtatok vagy adtatok egyáltalán valamit? Én sajnos semmit.
A barátnőm ma 50 éves, én leszek 2 hét múlva 39. Igen, ő az idősebb 11 évvel. Van ilyen, hogy a nő idősebb, nem egy ilyen kapcsolatról hallani.
Mindketten fiatalabbnak látszunk a korunknál. 13 éve, 2010 óta vagyunk együtt. Távkapcsolatnak indult, de azóta már 4 éve összeköltöztünk.
Tudni kell róla, hogy nem egy nagy ünneplős, nem szereti a szülinapokat, bár az ajándék és a köszöntés neki is jól esik. De ha előbbi nincs, azzal nem foglalkozik. Szeretem-imádom, de semmit nem vettem neki, semmivel nem készültem. Ötletem sincs és sajnos minden forintra vigyáznunk kell, lévén, hogy vettünk egy kocsit 1 hónapja, amire még pluszban költeni kell (kiderült ilyen-olyan hibája), az ő fizetéséből havi 60 ezret vonnak az emiatt felvett fizetéselőleg miatt, nekem pedig ha vele együtt elmegyek szabira, azokat a napokat nem fizetik ki, emiatt pedig az én fizetésem kevesebb. (Külsős vagyok, és nálam nincs olyan, hogy fizetett szabadság. Ha elmegyek pár nap szabira, akkor azok a napok 0 forint.)
Én tegnap kaptam fizetést, előtte szó szerint ezer forintunk maradt... Elmentem belőle boltba, de még ő szólt rám, hogy tényleg csak a legfontosabbakat vegyem, amiket ő felírt, mert nem lesz elég a pénz.
Szóval így akkor ma nem készültem semmivel. Ötletem lenne, imádja Celine Dion-t és Robbi Williams-t, szeretne egy koncertre eljutni egyszer, de tekintve, hogy 100 ezer forint, de minimum 50 ezer egy jegy ezekre, ez kilőve. 😃 Hazai előadókat is szeret, de oda se olcsó a jegy.
De az a probléma, hogy még csak egy 10-est sem engedhetünk meg magunknak csak azért, hogy neki valami ajándékot vegyek, mert annyira figyelnünk kell a pénzre. Egyszerűen luxus, na. A jelenlegi helyzetben
Maradna az a verzió, hogy meglepni őt valami vacsival, de tegnap főzött, kaja van. Menni valahová, de hozzám hasonlóan ő is itthonülős, ritkán megyünk bárhova is (régebben volt rá példa többször, mostanában alig).
De ahogy írtam, nem is vár el semmi ajándékot, csak engem frusztrál, hogy ma 50 éves az, aki számomra a mindent jelenti és semmit nem kap tőlem.
Más hogy van a saját párjával?
Mi lenne ha az általa szeretett hazai együttesek valamelyikével felvennéd a kapcsolatot, és kérnél neki egy autogrammot?
18 évesnek intéztük ezt, nagyon rendesek voltak, és az érintett is örült neki nagyon.
Köszönöm a válaszokat!
Mondjuk ez az autogramm nem rossz ötlet, egy közös fénykép az énekessel/együttessel és az alá az autogramm.
Bár mondjuk ma már semmi nem lesz az egészből. Kicsit szar is a hangulatom amiatt is, hogy míg ő egész héten szabin van, én csak ma meg tegnap voltam, holnap már mehetek, pedig maradtam volna még egész héten és akkor elmentünk volna valahová. (Egy helyen dolgozunk, de mivel ő belsős dolgozó, így neki fizetett szabija van, én pedig csak azért megyek holnaptól, hogy legalább azokat a napokat fizessék ki. A mai és a tegnapi nap nekem nulla fizetésileg.)
Amúgy decemberben csak úgy csináltattam neki egy díszpárnát, rányomtatva a kedvenc közös képünkkel, alatta egy kedves felirattal, 6000 forint volt kb. Ha ez nem lett volna, meglenne az ajándékötletem, habár most 5000 forint is nagy pénz nekünk sajnos.
Péntekre hívj át barátokat, meglepetésként! (Vagy mára, ha még nem késő, bár a hozzászólásaidból kiindulva de.)
Ha van otthon némi pia, rágcsi akkor nincs költsége, úgyis mindenki hoz valamit.
Ha nincs, akkor minimál, úgyis mindenki hoz valamit.
Készíts saját kezűleg egy lapot. Írd rá, amiket érzel. Rajzolj rá nagy szívet. Ezt el tudja tenni emlékbe. Dekoráld az otthon lévő cuccokból. Ha más nincs, akkor csak papír és ceruza.
Ha szereti a költészetet, akkor írhatsz idézetet is.
Még jobb, ha te költöd.
Tudja, hogy hogyan álltok pénzügyileg. Nem fog haragudni.
Küldj neki még ma e-cardot (elektronikus képeslap, vannak ingyenesek).
Öleld és puszild meg nagyon sokszor. 50-szer? :) ;)
Tudom, mit érzel, páromnak pár hete volt szülinapja, ugyanilyen a helyzetünk, csak annyival rosszabb volt, hogy nem is tudtam vele találkozni, mert másik városban dolgozik.
Nagyon rossz volt így. De te legalább találkozol Vele!
Ne szomorkodj. Halmozd el puszikkal, ölelésekkel és légy kreatív.
Kis meglepetés szövegek ide-oda eldugva a lakásban.
Kedvenc dalára felkéred táncolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!