Mit fogtok csinálni Szilveszterkor?
Délelőtt/délben a lànyom 9. szülinapjàt tartjuk, aztàn megy àt az apjàhoz szülinapozni, mi idén sehova nem megyünk, Erdélybe szoktunk baràtokhoz, de pàrom most ügyeletes, maradunk itthon hàla a jó égnek.
Eszünk, iszogatunk, tévézünk, de a szex a fő program.
Hívtunk 6-7 közeli barátot, hogy jöjjenek át egy laza kis házibulira. Ebből az egyik baráti pár már kapásból lemondta, mert úgy döntöttek kettesben lesznek idén. Ha jön bárki is, iszogatunk, kajálgatunk, társasozunk, zenet hallgatunk, beszélgetünk stb. Aztán azt se banom, ha kettesben maradunk, párommal mi is vegül. Akkor is nagyjaból az előbbi lesz a program, na meg persze szex. :) Menni, nem megyünk sehova, nem szeretjük a nyüzsgő szórakozóhelyeket, a tömegnyomort ilyenkor. Maximum napközben elmegyünk majd valami kis rock kocsmába ,,alapozni''
ha úgy alakul, hogy otthon aztán folytassuk az ivást. Tulajdonképp a legjobb Szilvesztereim mindig otthon voltak eddig, pedig meg csak 24 vagyok. És vicces, mert azon gondolkodtam, hogy 6 éve vagyunk együtt párommal, de eddig mindig valakikkel voltunk, sose voltunk kettesben ilyenkor, ezért is, most akár azts se bánnám, de bármelyik opció is lesz, én várom már. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!