Vannak még mások is akik a szilvesztert filmezéssel és sorozat maratonnal töltik?
Én még nem is biztos, hogy otthon töltöm. Pedig a program ez lenne.
Kamionozok és itt ragadtam Angliában, mert illegális bevándorlókat találtak a rakomány között így már ünnepekre nem engedtek haza.
Végülis családom nincs, úgyhogy annyira nem hat meg... Majd lesz valami.
De ha hazaérek addigra akkor az lesz a terv amit írtál kedves kérdező
Nincs ezzel semmi baj. Én is ilyen vagyok, kibuliztam magam, most már a csendet és a nyugalmat többre becsülöm. Számítógépes játékok, fantasztikus filmek, egy kis chatelés, este 10 körül fekvés, majd felugrás az armageddonra, ami a rakétázás és nem a világvége, utána még 1 óra ébrenlét, aztán ~1 óra körül csend lesz, lehet ismét aludni, majd reggel 7-8 körül kelés, és elégedett megállapítása annak, hogy ebben a fene nagy csendben, amikor az utcán percenként egy autó megy el, milyen ritka is ez a pillanat, egy kis reggeli elmélkedés az emberekről úgy általánosságban, majd visszazökkenés a valóságba, mert arra ócsudok, hogy egy paraszt a kapunk elé hányt.
Szilveszter, én így szeretlek. :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!