Mit kap tőled a párod karácsonyra?
Figyelt kérdés
Elsősorban a melegektől kérdezem, de végülis bárki válaszolhat aki szeretne.
Én már vettem 2 apróságot, de még keresem a tökéletes ajándékot. Nem vagyok valami jó ajándékozó, nem volt igazán szokás nálunk a családban, de ez lesz az első közös karácsonyunk szóval szeretnék neki valami különlegeset adni.
dec. 6. 08:42
1/6 anonim válasza:
Semmit. Nem tartunk ilyen hülyeséget. Ha vmi kell, majd év közben, alkalom nélkül megkapja.
3/6 anonim válasza:
Mi már egy jó pár éve nem igazán ajándékozunk egymásnak, mert már régóta együtt vagyunk és már mindenünk megvan, amire szükségünk van. Már így is sokkal több dolgunk van, mint amire valójában szükségünk lenne. Millió ruha, millió könyv, millió felesleges tárgy. Ezért pár éve kitaláltuk, hogy egymás között már csak nagyon minimális értékben, jelképesen ajándékozunk, és amit egyébként az ajándékozásra szánnánk egymásnak, azon az összegen tartós élelmiszert, ruházatot, könyveket és gyerekjátékokat veszünk, amit a párom bevisz a munkahelyére adományként. A munkahelye minden évben gyűjtést szervez karácsony környékén (is) rászoruló családok megsegítésére, amit személyesen ők maguk visznek el a családoknak, szülőknek, gyerekeknek. Tehát nem egy ilyen központi elosztó raktárba kerülnek az adományok névtelenül, ahol majd kiosztja (vagy lenyúlja) valaki, hanem face to face személyesen adják át őket a családoknak. Párom is vitt már a munkatársaival ajándékcsomagokat, játékokat a gyerekeknek, tartós élelmiszereket, ruházatot a felnőtteknek. Mi így karácsonyozunk pár éve. Nekünk ez nagyobb öröm, mint megvenni egymásnak a 120. felesleges kacatot, amire tul.képpen semmi szükségünk nincsen.
4/6 anonim válasza:
4: Nálam hasonló a helyzet, de a fejem is le lesz borotválva teljesen.
5/6 anonim válasza:
Egyetértek 1-essel. Felesleges kötelező pénzkidobálás.
6/6 anonim válasza:
Rácz Stefán Tibor könyveit ajánlanám, karácsonyi témájú is van. Vagy esetleg össze is rakhatsz egy kosarat amibe raksz forrócsokit, takarót, esetleg egy könyvet, bor. (Az ilyen fajta csomagok most nagyon mennek, és szerintem aranyosak is) Hozzá meg mondhatod, hogy ez jól jöhet egy közös filmes estéhéz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!