A felnőttkorral kötelezően együtt jár a karácsony ünnepélyességének elvesztése?

A felnőtt emberekben is meglelhető az a gyermek, aki volt fiatalabb korában. Szóval logikusabb szemlélődésként ez nem lehetne a felnőttkor velejárója ez, amit leírtál. Ez csak valamilyen okozat lehet, ami a mi világunkban valami nagy dolog vagy más dolgok miatt következett be. Valahogy átmentünk sokan olyanba, aki nem hagy még időt arra sem, hogy a belső világa kielégülést kapjon. Bár sokak szerint a Földi lét nem erről szól. Pedig ez illúzió és egy köntörfalazás.

Az élet értelme maga a tudatunk és szeretetünk kifejlesztése és kiterjesztése mi magunkra és másokra. :)

Nekem ez a szerény meglátásom.

Nem igaz az sem, ha az embernek gyereke lesz, akkor visszajön minden hangulata a karácsonynak, amit gyerekkorában érzett. A férjem és én is pont így voltunk, mint te. Gyerekkorunkban imádtuk a karácsonyt, megvolt a hangulat, vártuk, készültünk rá, de ahogy felnőttünk, úgy már nem volt olyan a hangulat. Vártuk, szerettük, de nem volt olyan. Aztán megszületett a kisfiúnk, aki most már 2 éves múlt, mindig jobban értékeli a karácsonyt és persze, készülünk, próbáljuk neki széppé tenni az ünnepet, amikor őt látjuk, hogy mennyire örül, boldog, akkor persze, mi is örülünk, de akkor sem ugyanaz a hangulat. Valami hiányzik. Valami már nem olyan.

Talán mikor kicsi az ember, gyerek, akkor nem kell a felnőttek problémájával szembenézniük, bennük még sokkal több pozitivitás van, mint bennünk, felnőttekben és ha valakinek sok problémája van, akkor azt karácsonykor sem tudja elfelejteni, csak kicsit nem tudomást venni róla. De azért az nem ugyanaz, mintha nem lenne.

Átérzem, amit írsz. Ha visszagondolok a gyerekkori karácsonyaimra, elszorul a szívem. Közös szobánk volt a nővéremmel, akivel dec. 24-én általában már reggel 6kor ébren voltunk, az izgatottságtól nem tudtunk aludni. Délelőtt segítettünk anyunak főzni, sütni, apunak karácsonyfát díszíteni, alig vártuk az ebédet, aztán az ajándékozást. Onnantól mintha transzban lettem volna, a délután minden pillanatát élveztem. Tetszettek a karácsonyi mesék, filmek, zenék, a kivilágított szomszédos ablakok, a félhomályban villogó karácsonyfa, stb. Manapság hiába próbálom élvezni, egyszerűen nem megy. A főzés csak nyűg (már egyedül csinálom, saját háztartásban), próbálok sietni, hogy időre kész legyek, nincs benne semmi izgalmas. Aztán fadíszítés. Utána ajándékozás és hupsz, le a kanapéra - kipihenni az előző napok rohanását (takarítást, bevásárlást, stb.) Hiába teszünk be egy jó karácsonyi filmet, bugyutának látom már, pedig még nem vagyok öreg, csak 24 éves...

Sokszor arra gondolok, hogy majd ha lesz egy gyerekem, minden megváltozik. De vajon a lelkem mélyén fogom ugyanúgy élvezni? 4 éve elváltak a szüleim. Mivel nem vagyok már kisgyerek, nem borultam ki miatta, de a karácsony sem teljes már és azt hiszem, nem is lesz az soha. Hiába lesz gyerekem.

Sajnos elkezdtem könnyezni ahogy végigolvastam, amit írtál, nagyon szépen fogalmaztad meg és teljesen együtt érzek ezzel és nagyon fáj.

Bocs hogy nem válaszolok mert nem tudok. Még mindig gyereknek érzem magam,(26 )és próbálom a sok rossz ellenére ami történt velem megteremteni újra a karácsony szellemét magamban.

Én most díszeket és dekorációkat csináltam a lakásba(dec. 6-tól) karácsonyra 4 fajta nasit csináltam, a többit rendeltem, vettem hogy ne legyek idegbeteg és nem múljon el az "érzelmi rákészülödésem".