Karácsonyt ember méltó módon is ünneplik még?





Nálunk ez jelen van, kivéve Jézus.
Nem járunk misére nem imádkozunk.
De nagyon szeretjük egymast egy oda figyelünk egymasra egy sima napon is..





Dehogynem, a vallási, vagy vallásos lelkületű közösségek még mindig eszerint ünnepelnek.
Sőt, még a tévéadók között is lehet találni olyanokat, amik többnyire érezhetően ebben a szellemben állitják össze az ünnepi műsort (persze ők sem 100%-g), és olyanokat is amik kevésbé.










#3, Elfogadom, ha valaki nem vallásos, és attól meg lehet jó és rendes (sőt, némely vallásosnál jobb és rendesebb) ember.
De azért az a kérdés, hogy miért kell belevonni Jézust a karácsonyba, mégiscsak röhejes.
A Karácsony Jézus születésének az ünnepe, ő a központi alakja, és az ő születésének a története körül forog.
Volt a karácsonyi ünnepkörnek előzménye, a pogány római napforduló-ünnepek, és idővel beleolvadtak olyan ünnepkörhöz tartozó egyéb khagyományok is, mint a Télapó, vagy a Mikulás ünnepe.
De a karácsony magja, lényege, és a még nem-hívők ünnepfogalmára is kiható szeretet-üzenete mégiscsak a keresztény hagyományból ered, abból, hogy Isten, az emberiség iránti szeretetből elküldi közénk a megtestesült Igéjét, Jézus Krisztust, aki megszületik Betlehemben.
Hogy lehetne ezek után kihagyni Jézust a Karácsonyból?
Kb mintha a szülinapost hagynád ki egy szülinapi zsúrból!















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!