Akik ellenzik a vallásokat, mit ünnepelnek, mire emlékeznek nagypénteken, húsvétkor és pünkösdkor?
A karácsonyt átkeresztelik szeretet ünnepére, meg fenyőünnepre, meg ajándékozás ünnepére és azt ünneplik. De nagypénteken, húsvétkor, meg pünkösdkor mit? Semmilyen világi töltetük nincs ezeknek az ünnepeknek.
Most nem azokról a nem hívőkről kérdezek, akik kulturálisan fontosnak tartják a vallásokat és értékesnek tekintik a kulturális hagyományokat, amelyek ezekből származnak, hanem azokról, akik ellenzik az összes vallást, többek között a kereszténységet is, idiótaságnak tartják a hitet és teljes mértékben kiirtandónak tartják a vallásból eredeztethető filozófiákat a társadalomból.
Ők ilyenkor mit is ünnepelnek?
Ha pedig elvben elképzelnénk, hogy egy ünnepet áthelyeznek másik dátumra, teljesen más tartalommal töltenek meg, teljesen más hagyományokat kapcsolnak hozzá, sőt még a neve is más, akkor tulajdonképpen hogyan is lehet ugyanaz az ünnep? Nevetséges.
Szintúgy, ahogy az is, hogy úgy ünnepelsz vallási ünnepeket függetlenül attól, hogy pogány, keresztény, zsidó, buddhista vagy muszlim, hogy egyébként lenézed a vallásos embereket, magyarán azokat, akik az egészet kitalálták.
Tudniillik mindig a bolond csinálja a divatot, de a bölcs is követi.
#3.
Annyira pogány, hogy egyedül a dátuma esik egy nappal egy római és egy germán fesztivál utánra. Egyébként a hagyományok (amelyek nem később rakódtak mellé), a tartalom, sőt maga a hangulat is teljesen más. A keresztény karácsony egy meghitt, családias ünnep, ellenben mondjuk a szaturnáliával, ami egy a mai farsanghoz hasonló, bulizós, társadalmat a feje tetejére állító ünnep volt. Egyébként érdekesség, hogy a farsangnak a szaturnália is többek között a "felmenője", a szláv és más pogány vallási ünnepeken kívül.
Nem übneplek se nagypénteket, se húsvétot, se pünkösdöt.
Egyébként fogadni mernék, hogy a hívők 90%-a nem tudja, hogy mit ünnepel pünkösdkor.
#13.
Az ókeresztény egyház és ebből adódóan az ő leszármazottaik születésnapja, illetve a Szentlélek kiáradása a pünkösd tartalma. Jézus megígérte tanítványainak feltámadása után 40 nappal (áldozócsütörtök/Urunk mennybemenetele), hogy miután felment a Mennybe 10 napra rá el fogja küldeni a Szentlelket, aki leszáll rájuk és erőt fognak venni. A pünkösd ebből adódóan húsvét után az 50. nap, amire a görög eredetű neve is utal, pentecosté, annyit jelent, hogy 50.
Azt áruld már el, miért annyira lényeges neked ez a téma, hogy már legalább a 3-4. kérdést írod ki róla gyakorlatilag ugyanazzal a szöveggel??? (Meg a válaszaid is majdnem szó szerint ugyanazok, mint a többi kérdésednél?)
Miért zavar, ha valaki ünnepel valamit a családjával és nem egy mesetörténet a fontos nekik?????
"Tévedés: eredetileg is ünnep volt már nagyon régen, még mielött zsidók egyáltalán lettek volna, és eredetileg a napofordulókor tartották."
A karácsonyba még csak-csak bele lehet magyarázni, hogy lehetnek akár pogány gyökerei is, de a húsvét zsidó eredetű, mind teológiai tartalmában, mind szimbolikájában. Csak ehhez érteni kéne a teológiához és az ünnepek szimbolikájához is.
Egyébként felőlem mindenki azt ünnepel, amit akar. Kifejezetten vallásellenes barátomtól megkérdeztem már, hogy mit ünnepel húsvétkor. Ő azt mondta, hogy igazából semmit. Örül a munkaszüneti napnak. Ezt abszolút el tudom fogadni.
Nekem pl. május 1. nem jelent semmit. Örülök, hogy nem kell dolgozni aznap.
Én mondjuk kulturálisan fontosnak találom a vallásokat, de ateista vagyok. És semmit nem ünneplek. Azt sem igazán tudom mi az a nagypéntek meg pünkösd, ha munkaszüneti nap, annak örülök. Magamtól a karácsonyt sem tartanám, csak a család miatt szoktam.
A legtöbb fiatal felnőtt ismerősöm (ahol nincs gyerek) nem tartja ezeket a kisebb ünnepeket.
#19.
Attól függ hol kisebb. Ha a kultúrkört és a teológiát nézzük, akkor a húsvét a legnagyobb ünnep, a pünkösd a harmadik legnagyobb ünnep, a nagypéntek pedig a legnagyobb ünnep (húsvét) előtti 40 napos nagyböjt csúcspontja és egyben legeslegszigorúbb böjti napja, de általánosságban a keresztény naptárnak is ez a legszomorúbb napja.
Egyébként én az ilyen embereket tisztelem. Nem az ateizmussal van bajom, hanem az antiteizmussal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!