Éreztétek már úgy hogy menni meg maradni is akartok? Hogy nem várjátok a ballagást de kíváncsiak vagytok mit hoz a jövő?
Rossz tulajdonságom hogy nehezen bírom a változást, sokat szorongok még a legkisebb új helyzetektől is, emlékszem hogy amikor gimibe kerültem hetekig nem tudtam aludni évnyitó előtt, és hónapokkal előtte már féltem hogy mi lesz majd. Nem vagyok nyitott, rengeteg időbe telik mire megszeretek egy személyt vagy helyzetet, viszont ugyanilyen erővel vagyok képest ragaszkodni hozzá egy idő után, elszakadni pedig nagyon nehezen tudok.
Tudtam hogy a gimnázium éles váltás lesz, és hogy a gyerekkorom nagy része véget ér, ez így is lett, egyre nehezebben lettek az évek, egyre kevesebb volt a szabadidőm, és volt nem egy pillanat amikor úgy éreztem hogy nekem ez sok, a sírógörcs kerülgetett hogy nem bírom, hiányzik a pihenés, az alvás, az általános iskola.:D
De a gimis évek alatt rengeteg jó emléket is szereztem, az osztály is jól összekovácsolódott, lett nem egy közeli barátom, és bár nem mondom hogy mosollyal az arcomon kelek reggelente, főleg amikor a nulladikok miatt hajnalban kell kelni, de megszerettem ezt az iskolát, ezeket az embereket. Hozzá nőtt az életemhez az egész, és nem akarom hogy vége legyen.
Mert egyrészt tudom hogy az egyetem és munka se lesz majd könnyebb, másrészt félek hogy szétszéled a társaság, rengetegen mennek más városa vagy külföldre továbbtanulni, én is tervezem. És azt is tudom hogy hiába akarod tartani a kapcsolatot valakivel, a távolság és új társaság miatt lemorzsolódnak a régi barátok ha elkeverednek egymástól, így jártunk az áltolános iskolai barátokkal is.
De egyben kíváncsi is vagyok hogy milyen lesz függetlenedni, elkezdeni egy új szakaszt az életemben, valamennyire a váltotást is akarom.
Egyre inkább érzem hogy vészesen közeleg az érettségi és ballagás, és rettegek az újdonságtól.
Éreztetek már így?
18/l
válasza:Ugyanígy éreztem tavaly, és pontosan ugyanilyen vagyok én is. Nem szeretem a változást, zárkózottabb vagyok, azok előtt tudok megnyílni akiket egy ideje már ismerek, velük tudok közvetlen lenni, épp ezért a gimi első 1-2 hónapja szörnyű volt. Viszont ahogy meglett a legjobb barátnőm, és a társaságunk, imádtam, a tanárokat, a sulit, az egészet, rengeteget röhögtünk, és szerintem legszebb időszak volt (bár ki tudja mit hoz a jövő :D). Ballagáskor szörnyű volt, nem akartam az egészet, maradtam volna még, féltem, és félek, hogy szétszéled a társaság. Most még viszonylag tartjuk a kapcsolatot, de tudom hogy ez nem lesz mindig így, és iszonyú rossz belegondolni, főleg, hogy elkezdődött az egyetem, mindenkinek már vannak új barátaik, és bár én is jóban vagyok pár emberrel, azért nekem még kell kis idő hogy kinyíljak úgymond :D
Ettől függetlenül, hogy engem baromi rosszul érintett az egész, az nyugtat, hogy akikkel olyan a kapcsolatom, pl barátnőm, velük továbbra is beszélni fogok, meg azért annak ellenére, hogy még nincs kialakult baráti köröm itt az egyetemen, nem olyan rossz ez :D Mármint van csomó esély az ismerkedésre, sok a buli, sokkal nagyobb a szabadság, persze, keményebb is, és kell hozzá felelősség, viszont úgysem tudunk fiatalabbak lenni, úgyhogy legalább próbáljuk meg élvezni a dolgokat. Ne szomorkodj, még ott van a szalagavató, ami felejthetetlen volt nekem, a sok sok egyéb program, amit magatoknak szervezhettek, szerenádok stb, élvezd ki ezt az évet, mert nekem ez volt a legjobb, csak sajnos túl hamar lett vége :) 18/l
Köszönöm, megnyugtat hogy nem vagyok egyedül ezzel!:D
Remélem így lesz, mindenképp kiélvezem azokat a dolgokat amiket szeretek, és szurkolok hogy ti is tudjátok tartani a kapcsolatot és jól alakuljon a jövő.:)
Szia! Azt kell mondjam, sajnos az utolsó év nagyon felemás érzés. Én is hasonló vagyok, mint Te. Könnyen alkalmazkodom ugyan, de az adott szituációt vagy embereket nehezen fogadom el, viszont akkor ha sikerül, nem szívesen mozdulok ki a rutinomból.
Ha szereted az iskoládat, szerintem ez természetes érzés. Én nyolc évig jártam az adott gimibe, gyakorlatilag tényleg az osztálytársaimmal nőttem fel, 11-19 éves korunk borzasztó meghatározó.
Én sokat sírtam az utolsó évemben, aztán volt, hogy vártam a végét, de inkább megpróbáltam kiélvezni a napokat, tudván, hogy egy teljesen átlagos "hadd menjek már haza" napot is vissza fogok egyszer sírni. Az utolsó hónapok nagyon megdolgoztak lelkileg, érettségi nyomás is volt rajtam. Aztán olyan pikkpakk vége lett...A banketten néztem végig úgy magunkon, hogy ki tudja, mikor látjuk egymást újra így, együtt.
Viszont vannak jó "trükkök" is, hogy megkönnyítsd. :) Én nagyon szentimentális vagyok ilyen téren, a kockakövektől is egyesével búcsúztam, de az egyik legjobb barátnőm szerencsére teljesen más. A ballagáson direkt mögötte voltam, mert így nem sírógörcs, hanem nevetgélés volt a vége a régi dolgokon. :) És azt hiszem, ez így volt jó. Persze kell idő, szerintem sírtam pár napig, de szerencsére az érettségi roham úgyis kirángat majd ebből és nem gyászolsz. Mire annak vége, már június, nem fogod olyan rosszul érezni magad, mint ballagáskor.
A tapasztalatom az, hogy a nyár második fele (mikor kiderül a továbbtanulás is) tudatosítja, hogy tényleg ez volt a vége. Rossz, mert még vagy már nem tartozol sehova, de ez hamar elmúlik, ha elkezded az új életed. :) Lesz ott is rossz, néha nagyon visszasírom a gimit, de ez így van rendjén, az élethez tartozik (jó kis közhely, de igaz).
A lemorzsolódás persze itt is van, de akik igazán jó barátok, azok megmaradnak. 4-5 emberrel én mindennapi beszélőviszonyban maradtam és ugyanúgy tudnak minden kis dolgomról és viszont, mikor még minden nap találkoztunk. :) Szóval aki kicsit is ragaszkodott a sulihoz/közösséghez, az mind így érez. Majd elmúlik, addig csak élvezd ki az utolsó hónapokat! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!