A ballagást miért várja mindenki hosszú ideig, amíg a bizonyos iskolában tanul, de amikor eljön, hogyhogy mindenki késleltetné még egy kicsit?

Én is emlékszem, hogy már elsőben is gondoltam rá, hogy milyen lesz, amikor elballagok, és már soha nem kell visszamennem, de akkor még nagyon távolinak, majdhogynem a végtelenségben lévőnek tűnt. Aztán sokszor volt olyan pillanatom az egész életemben, amikor egyszerűen elegem volt mindenkiből, és ott akartam hagyni az egész oktatást. Ez a régi barátaimmal sem volt másként. De aztán, amikor eljött az utolsó közös buli, a tanárbúcsúztató, a ballagás, az utolsó bizonyítványosztás, az utolsó olyan beszélgetés, mint az előző XY évben stb., illetve belegondoltunk abba, hogy milyen is lehet majd a jövő, és végül mindenkit elég furcsa érzés fogott el, és mindenki maradt volna még egy kicsit (ha nem is sokat) ha lehetett volna.

Miért várja mindenki évekig a ballagást, egészen addig, amíg el nem érkezik?