A megérzés szerintetek evolúción alapuló tulajdonságnak mondható emberi jellemző vagy mihez köthető, ha nem ehhez?

Igen, van köze az evolúcióhoz!

Képzeld el az alábbi helyzetet: Ott van melletted egy banánfa meg egy oroszlán (amúgy gőzöm sincs hogy a banán meg az oroszlán rendelkezik-e közös "lakóhellyel", de képzeljük el hogy igen). Te mit teszel?

Mennyire vagy éhes? Ha napok óta nem ettél, akkor jól jönne az a banán, ha annyira nem sürgős, akkor jobb nyúlcipőt húzni.

Sok banán van? Ha csak két szál, akkor lehet hogy nem éri meg, ha egy nagy fürt, akkor az már jól hangzik.

Az oroszlán mennyire tűnik éhesnek? Békésen sétálgat, vagy vicsorítja a fogát (vagy mit tudom én hogy viselkedik az oroszlán)?

stb...

Te nyilván nem gondolod végig ezeket az algoritmusokat, nem kezded el számolni a valószínűségeket, a banán kalóriatartalmát meg a futási sebességedet... Egyszerűen ha jó érzéked van ehhez, akkor vagy azért maradsz életben mert elfutsz (ha ez a jó döntés), vagy azért mert nem futsz el hanem megeszed a banánt (ha az a jó döntés). De persze lehet hogy megehetted volna a banánt, te mégis elhúztad a csíkod, de attól még életben maradtál, mivel jobb félni mint megijedni.

Mindezt elmondva az emberi megérzésekre feltétlenül hagyatkozni hülyeség, annyira azért nem vagyunk tökéletesek. Biztos láttál már pánikoló embert, egyáltalán nem cselekszik logikusan. Vagy ha olyasmivel kapcsolatos a megérzésed mint édesanyámnak aki képes amiatt felhívni telefonon hogy rosszat álmodott és tuti történt velem valami, az is nyilván logikátlan.

Az emberi agynál jobb algoritmusok is léteznek, bár egyelőre ugye nem az egész emberi agyat pótolják nyilván, csak abban a feladatban jobbak amire programozzák őket.

Pl. az önvezető autók kevesebb balesetet okoznak mint a hús-vér sofőrök. Vagy ha egy sakk játékot nem arra programoznak hogy játék legyen hanem hogy mindig nyerjen, akkor egy sakk világbajnokot is simán elver.

A parapszichológia IS. És mond orbitális ostobaságokat.

Ezzel szemben a pszichológia ad választ.

Mindenekelőtt ezer különböző viselkedési forma lehet a korábbi tapasztalatoktól, neveltetéstől és számos más előéleti eseményből kifolyólag. Azonban az érzékelés valóban nem csak tudatos tevékenység, tehát lehetséges, hogy az agyad kapott jelzést, amit a tudatod nem kapott meg. Az emberben két mechanizmus működik egyszerre. Az első asszociatív úton reagál villámgyorsan, és ha a "megismert történet" valós, korábbi tapasztalatoknak megfelel, más szóval életszerű, akkor dönt. És végrehajt, mire tudatosul benned.

Ha olyan egyéniség vagy (ismeretszint, neveltetés, tapasztalatok), akkor a másik mechanizmus is ellenőriz, és lehet, hogy felülbírál, mert "ő" elemez is az addigi tudásod alapján. Azaz az észlelés vagy a (hibás vagy hasznos) reakció után tudatosul, vagy pedig a cselekvéssel egy időben, egyben az is tudatossá válik, mit vettél észre é miért úgy cselekedtél. De ez jóval lassabb (a másikhoz képest).

Az evolúció itt nem lényeges.

A megérzés az ember állati, és nem az emberi részének a képessége.

Hmm, mindenek előtt nem ártana tudni, hogy a kérdéses megérzés észrevehető arányban többször talál, mint hibázik.

Az az igazság, hogy erről nincs hiteles adat. Az ember megjegyzi, amikor, talán teljesen véletlenül "bejön" a megérzés, de nem jegyzi meg, amikor nem történik semmi.

Én attól tartok, hogy ez simán egy olyan "népi megfigyelés", mint amire a Murphy-törvények alapulnak, vagyis valódi alapja nincs.

"Hmm, mindenek előtt nem ártana tudni, hogy a kérdéses megérzés észrevehető arányban többször talál, mint hibázik.

Az az igazság, hogy erről nincs hiteles adat. Az ember megjegyzi, amikor, talán teljesen véletlenül "bejön" a megérzés, de nem jegyzi meg, amikor nem történik semmi.

Én attól tartok, hogy ez simán egy olyan "népi megfigyelés", mint amire a Murphy-törvények alapulnak, vagyis valódi alapja nincs."

Itt nem az a kérdés, hogy mennyire működik, hanem, hogy miért van, vagy esetleg, hogy mi az.