Mit gondoltok erről?
Azért jó ez a video, mert megmutatja, milyen meggyőzően lehet érvelni a közvélekedéssel szemben. Én, a magam részeről semmifele eljövendő apokalipszisben nem hiszek, ill. nagyon sok eljövendő apokalipszisben hiszek, melyeket a kortársak annak fognak vizionálni, de a világ nem dől össze ezektől, az emberiség meg alkalmazkodik az újhoz. Ki sajnalja ma már az ókori Római Birodalmat, vagy az avarokat, meg sok más kihalt népet. De a kortársak azért aggódtak ám!
Ami a filmet illeti, demografiai katasztrófa sem lesz, de bizonyára nem teljesen úgy nem lesz, ahogy a filmben prognosztizálják. Azért nem, mert a jövőt nem lehet előre tudni. Sajnos ez a helyzet.
Jóslásokkal már a fáraók korában is próbálkoztak. Na nem azért, mert meg voltak győződve, hogy képesek rá. Inkább arra jöttek rá, a népességben milyen sokan vevők a hülyeségre. Tehát ez egy igen jó üzlet. Meg kell tanulni néhány primitív fogást, és dől a pénz az olyanoktól, akiknek amúgy kevés van, mer alkalmatlanok az előteremtésére. De az ember vágyai határtalanok. Ez az alapja.
És természetesen az ügyes üzletember halad a korral, mindig azt nyújtja, amire igény van.
Csak sajnálni lehet azokat a balekokat, akik ezt elhiszik. Sajnos sokan vannak.
A populációdinamika valóban érvényes az emberre is.
Csakhogy egy folyamatban két dolgot alapvetően különböztetünk meg. Van a folyamatnak szabályrendszere (néha ez függvény) és van paraméterrendszere (nevezhetjük feltételrendszernek is). A szabály vonatkozik az emberre. A paraméterrendszer azonban annyira más, hogy a szabályból következő értékhalmaz is más. Ezt röviden úgy szokás mondani, az ember esetén másképp működik a populáció.
Azonban itt ennek egy konkrét jóslásáról van szó misztikus ködbe ágyazva. És ebből a ködből (paraméterrendszerből) egy csomót nem tudunk, más részét másnak tudjuk, és akár lehet, hogy egy részéről a valóságot tudjuk. Itt egy ennyi adatból kiszámíthatatlan jövőt vázolnak, ami a beetetés tipikus esete. Érdemes csinálni, mert sokan vevők rá. Szó szerint is. És ezért kitűnően meg lehet élni belőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!