Két test bármilyen mesziröl vonza egymást? Vagy van egy arány hogy ha nagyon kicsi tömegüek és nagyon messze vannak akkor már nem vonzák egymást.

Szerintem emiatt is érdemes a gravitációt nem úgy felfogni mint egy erő, akár a mágnesesség, hanem a tér "szövetének" torzulása amit az anyag fejt ki rá.

"2 dimenzióban" jó szemléltető a gumiasztal amire egy vasgolyót ejtesz, ezzel torzítod a gumit... a széléről elindítasz oldal irányba egy kisebb vasgolyót, akkor spirális pályán szépen elkezd esni a központi golyó felé, míg teljesen el nem éri azt. Nincs vonzóerő köztük.

Tehát ha úgy értelmezed, hogy a téridő torzulásának következménye a gravitációs kölcsönhatás, akkor könnyebben elképzelhető szerintem a kérdésben említett dolog. Egy hatalmas gumiasztal is torzul, nagyon kis méretekben, nagyon távol a golyótól.

Ahogy egy ember ugrása is képes kimozdítani a Földet a keringési pályájáról. Természetesen detektálhatatlanul kis mértékben.

A klasszikus modell szerint igen, de annak a "megdöntése", vagy szebben mondva a kvantummechanika elveivel való egyesítése az egyik legaktuálisabb téma az elméleti fizikában. Tehát amíg nem derül ki, hogy a gravitációs erőtér a többihez hasonlóan kvantált jellegű-e vagy sem, maradnak kételyek.

Statisztikusan a mindenki mindenkit vonz elve mindenképp igaz, de hogy egy konkrét árva proton egy másik galaxisban levő konkrét protont "személyesen" vonz-e valaha az élete során, azt nem tudjuk.

@11:41

A Planck-hossz az a hosszúság melynél nem lehet kisebb hibával mérni elvileg sem. Ha ennél kisebb a "süppedés" akkor nem lehet megmérni, azonban ettől még beleszólhat az összegződésbe. Ha ebből több van akkor ezek összegződve már elvileg mérhetőre nőhet meg, szemben azzal ha mindig 0-ra csonkolódik le és nem tud összegződni e miatt. Az hogy van e legkisebb egysége a gravitációnak vagy nincs azt nem tudjuk, ha kvantált a gravitáció akkor lehet úgy hogy a legkisebb egységről csökken úgy hogy megszűnik.

Azért fogalmaztam így hogy akkor lehet így (is), mert attól függ hogy ekkor mi a gyengébb "láncszem". Ez vagy a tér tágulásának következménye, a gravitáció szempontjából. Igazából a miatt nem végtelen a hatótávolsága, mivel véges a gravitáció terjedési sebessége és elég nagy távolságról nem ér oda sose, mivel a tér tágulása leelőzi.

Megjegyzés:

Az hogy végtelen a hatótávolsága, azt úgy értik, hogy önmagától végtelen, ha egyéb valami nem "szól közbe".

Mint szokták mondani, az utolsókból lesznek az elsők. Elég "szívós" a gravitáció, messze a leggyengébb kölcsönhatás. Azért ő érvényesül nagy távon mert, az erős és a gyenge kölcsönhatás rövid hatótávú, az elektromos az pozitív és negatív töltésű váltakozva sakktábla szerűen kioltja egymást.

A gravitációnak minden anyag aktív és passzív résztvevője is, aktív mert minden anyag gravitál, passzív mert minden anyagra hat. Pozitív előjellel vesznek benne részt (nem úgy mint az elektromosban). Leárnyékolhatatlan (ha leárnyékolható lenne, akkor lehetne az leárnyékolásból örökmozgót építeni). A gravitáció is hullámszerűen terjed, de pl a fény terjedésével ellentétben a gravitációs hullámok csillapítása a távolsággal arányos, nem mint a fény esetében hogy négyzetesen csökken.