Az osszetett ionok delokalizalt elektronrendszere mit jelent?
Tekintsük például a kénsavat, ami ugye H2SO4. Hogy néz ki ennek a molekulának a szerkezete? A kén a központi atom, 2db oxigén kettőskötéssel kapcsolódik hozzá, és kettő pedig "OH csoportként" így jön ki a 4 oxigén és 2 hidrogén, valamint kijön a kénatom 6 vegyértéke is. Na most, mivel ez egy erős sav, nézzük meg mi történik ha azt a két hidrogént leadja! Akkor egy szulfátiont kapok, ami SO4(2-), vagyis a kettőskötésű oxigéneket békén hagytuk, és az OH-ról lejövő proton egy negatív töltésű oxigénatomot hagy maga után, tehát továbbra is 2db kettőskötésű és 2db egyes kötésű oxigénem van. Na de tudjuk, hogy az elektronok mozoghatnak, vándorolhatnak, ezért nézzük meg mi történik ha az egyes kötésű oxigén egy nemkötő elektronpárja beadja az elektronjait a kénnek. Akkor a kénnek túl sok vegyértéke lesz, vagyis egy másik kötésnek el kell fordulnia a kénatom felől, rá az oxigénatomra, ez ott tud megtörténni ahol kettőskötésű oxigénatom van. Ehhez készítettem egy ábrát, itt találod:
Ez persze nem csak egyféleképpen történhet, bármelyik kettőskötésű oxigén "cserélhet elektront" egy egyeskötésűvel, így ennek az ionnak akár 6-féle állapota is lehet attól függően, hogy melyik két oxigénnek adom az egyeskötést töltéssel, és melyiknek a kettős kötést. Mivel ezek egyensúlyi folyamatok, mind a 6 állapot folyamatosan mozgásban van, átalakul egymásba, ezért nem definitív hogy a pi-elektronok éppen hol tartózkodnak az ionban, hiszen van 2 olyan kötésem ami bárhol lehet a 4 oxigén közül. Ezt hívjuk delokalizációnak. Tehát nem helyhez kötötten, szigorúan 2 bizonyos atom között van a kettőskötés, és a másik kettő közt meg sosem, hanem bárhol lehet a 4 atom közötti térben, ezért helyhez kötetlennek, delokalizáltnak nevezzük őket. Ez gyakorlatilag az összes savból képzett, összetett anionnál előforduló jelenség.
Sőt!
Igazából ilyenkor az elektron szétoszlik az egész molekulában, vagyis másfélszeres kötések vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!