Mi a tudományos oka annak, hogy sokszor alig tudjuk meggyújtani a tűzi fát (leginkább akác), ugyanakkor lakások, erdők, búzamezők egy cigicsikktől leégnek?

Ha jól tudom, ezt hívják túlélési torzításnak (angolul survivorship bias; a fordító szerint így kell magyarul mondani, megmondom őszintén, nem tudok jobb szót rá. Ha valaki igen, kérem közölje). Többezer alkalom van, amikor egy cigicsikktől nem ég le az erdő, de te csak arról hallasz, amikor igen. Én is felejtettem már tüzet a kelleténél forróbban egy erdőben, azonban mégsem lett semmi. Hasonlóképp, arra emlékszel, mikor a túravezető lekáromkodja az istent az égből, mert nem gyúl meg a tűz, de arra nem, mikor a lassabban érkezőket már lobogó lángok fogadják.

Még azt is hozzá kéne tennem, hogy talán messze nem a cigicsikk gyújtja be pl. a búzamezőt, csak épp az az utolsó csepp. Pl. képzeld el, hogy hátramaradt egy csepp harmat, ami az erős napfénynek gyűjtőlencséül szolgál. Ez önmagában felforrósítja a búzaszálat (kitérő: A sivatagban ez sokszor elég is ahhoz, hogy felgyújtson szárazabb dolgokat). Valaki odadob egy csikket, ami egy kevés rosszul égő anyagot szolgáltat. Önmagában ez nem lenne elég a tűzhöz, mert rosszul ég, de a harmatcsepp miatt felmelegített búzaszál már könnyebben lángrakap, és onnan beindul a beindulnivaló.

Ami azt illeti, hogy sokszor nem tudjuk meggyújtani a tűzifát: Az, amit valaki nem tud meggyújtani, lehet, hogy jóval nedvesebb, mint ahogy látszik. Illetve, az, hogy alig tudod begyújtani, nem jelenti azt, hogy nem tudod. És ha egyszer sikerült, onnan már ég a tűz. A fenti példában is, lehet, hogy éppen csak, hogy meggyulladt egy búzaszál. Ez nem jelenti azt, hogy nem terjedhet a tűz gyorsan.